Családi háború tört ki Damuéknál. A színész édesapja úgy édesapja úgy érzi, nővére kitiltotta őt fia temetéséről, miközben Roland nagynénje azt állítja, hogy éppen a Jóban Rosszban szereplője kérte azt, hogy nem legyenek ott a búcsúztatón szülei.

Meghalt Damu Roland

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, december 27-én halt meg Damu Roland. A színész elkapta a koronavírust, olyan súlyos állapotba került, hogy kórházba szállították. Az orvosok pár napra rá lélegeztőgépre, majd műtűdőre tették. Életét nem sikerült megmenteni.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Sanyarú gyermekkor

A TV2 egykori sztárja életében többször beszélt arról, hogy milye szomorú gyermekkora volt. Szülei elváltak. Felnőttkorában sem nagyon tartotta velük a kapcsolatot. Inkább nagynénjével, Évával tartotta a kapcsolatot.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Damu Rudolf

Forrás: RTL klub

Nagynénjére bízta a temetést

Roland, amikor már az intenzív osztályon feküdt, állítólag ezt mondta nagynénjének: „Éva, te fogsz eltemetni. Se a szüleimet, se a testvéreimet ne hívd meg, te intézz mindent!”

Nem hívják meg a szülőket a temetésre

A rokonság ezen része ezért úgy döntött, a temetést szűk körben tartják, csak a barátokat és egy-két kollégát látnak szívesen. Roland édesapja szerint nagyon valószínűtlen, hogy a fia kitiltotta őket a temetéséről.

Kiakadt Damu Rudolf

„Gondoljunk bele, Roli covidos volt, nem lehetett látogatni csak úgy. Ráadásul Évával, a nővéremmel akkor még tartottam a kapcsolatot telefonon, hiszen én kértem meg, hogy legyen ott Roli mellett, ha szüksége lenne valamire. Éva soha egy szóval sem említette, hogy a fiam ilyen kijelentést tett, nem tudtuk, ő sem tudhatta, hogy ekkora a baj” –mondta a Blikknek Damu Rudolf.

Barátja volt a kapcsolattartó

A súlyos beteg színész egyik barátját, Zsoltot is felkérte kapcsolattartónak. „Éváék örültek, amikor megtudták, hogy a fiam barátja, Zsolt és a barátai intézik a temetést és a költségeket is állják, hiszen őket sem veti fel a pénz. Később azonban kiderült, hogy Roli több milliót kapott egy barátjától egy internetes projektre, a pénz azonban nem került elő a halála után. Innentől már nem volt szükség Zsoltra és arra, hogy fizesse a temetést”.

Ellene fordult a nővére

Damu Rudolf azt mondta, nővére akkor fordult ellene, amikor megtudta, hogy fia halála után beszélt volt feleségével. Az idős férfi azt sem érti, hogy a kórház a hivatalos iratokat miért nem a szülőknek adta ki.

Nem ő kapta meg a hivatalos iratokat

„Beszéltem a főorvossal, ő is vérlázítónak tartotta. Sem a kórházban, sem a patológián nem jutott eszébe senkinek, hogy megkérdezze, nincs-e közelebbi hozzátartozója az elhunytnak. Hát, felháborító, hogy nem tudom intézni a fiam temetését, mert aki intézi és a papírokat megkapta, nem áll szóba velem”.

Barátja kezdte szervezni a temetést

Damu Rudolf azt mondja, fia barátja elkezdte szervezni a temetést. Már a sírkőről is küldött neki fotókat. „De most úgy érzem, ellopták tőlem a fiam temetését!”

Nem tilthatja ki a temetésről

„Évának a temetésre nem volt felhatalmazása. Csak arra, hogy a kórházzal tartsa a kapcsolatot. Ráadásul ki is tiltanak a szertartásról? Felháborító és mélységesen szomorú. Beszéltem jogásszal, tudom, hogy nem tilthatnak ki onnan hivatalosan, de ha nem sikerül visszavennem a szertartás szervezését, akkor nem megyek el a temetésre. Bár megszakad a szívem, hogy nem lehetek ott, nem akarom, hogy botrány legyen, ez méltatlan lenne hozzá” – mondta Damu Rudolf.

El akarja temetni fiát

Testvérének Évának, pedig ezt üzente: „Hadd temessem el a fiamat! Olyan temetése legyen, amely méltó az emlékéhez, és amin ott a családja. Szeretném, ha mi, a szülei és rajtunk kívül mindenki elbúcsúzhatna tőle, aki ismerte és szerette”.

Tartották a kapcsolatot

Damu Rudolf azt mondja, ő tartotta a kapcsolatot fiával, amikor legutóbb kórházba került, Roland meglátogatta őt. Személyesen ekkor találkoztak utoljára.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Damu Roland