Mentők, tűzoltók és rendőrök tucatja helyszínelt az M1-es autópályán, ahol Mány térségben borzalmas baleset történt: három kocsi ugyanis összeütközött, az egyik pedig kis is gyulladt. Az autó a szemtanúk szerint percek alatt lángokban állt, a tűz szinte az egész kocsira átterjedt. 

Halálra égett az autóban 

Először azt sem tudták, hogy nő vagy férfi, annyira összeégett az a sofőr, aki szombat délelőtt az M1-es autópályán halt meg egy balesetben. A sztrádát felújítják, a nő szabálytalanul meg akart fordulni és amikor a szemközti oldalra ért, két autóval is karambolozott, kigyulladt a kocsija, ezután halt meg. A balesetben másik három ember is megsérült, ketten súlyos állapotban vannak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Menteni kezdte a sofőrt 

A kocsiban egy nő ült, aki nem tudott kiszállni a járműből. Az egyik szemtanú azt mondta a Borsnak, hogy egy arra autózó nő fékezett le elsőként a balesetnél, aki nem habozott: odarohant és hősiesen menteni kezdte az autóban ülő sofőrt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A közutasok kezdték el oltani 

A segítséget nyújtó nő, mindent megtett, hogy kirángassa őt a lángoló roncsok fogságából, az autó annyira összetört, hogy mozdítani sem tudta a  sofőrt. Ekkor az egyik közútkezelő társaság közelben dolgozó emberi rohantak a helyszínre, akik szintén odarohantak: ők porral oltó készülékkel kezdték elfojtani a lángokat. 

Több mentő érkezett a helyszínre 

A helyszínre 4 mentőautó és két mentőhelikopter is érkezett. Hiába jött a gyors segítség, az autó sofőrje halálra égett az autójában. A nő Budapest felé tartott azon a szakaszon, ahol a leálló sávba volt terelve a forgalom, így átcsúszott a túloldalra és nekiütközhetett az ott haladó Mercedes Vito kisbusznak.

3 embert vittek kórházba

„Ha szalagkorlát van, megfogja, de a terelés miatt ki volt vágva a szalagkorlát, átment rajta valószínűleg” – magyarázta a Borsnak egy  arra járó férfi. A mentők két nőt és egy férfit mellkas, fej, illetve végtagsérülések miatt, stabil állapotban szállítottak kórházba. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: mentők a baleset helyszínén – Forrás: Facebook