Vasárnap hajnalban tragikus kimenetelű baleset történt Százhalombattán, a Hága László utcában. Egy Skoda Fabiat vezető fiatal nő buliból tartott hazafelé, a megengedett sebességnél gyorsabban ment, állítólag telefonált is. Áthajtott a körforgalmon, majd egy fának csapódott. Úgy tudni, a biztonsági övet sem használta. A mentők már nem tudták megmenteni az életét.
Áthajtott a körforgalmon
A sofőr, hazafelé tartva, Százhalombattán, egyenesen áthajtott a körforgalom közepén, felment a járdára, ahol a kocsija felpattant, repült néhány métert, majd egy fának csapódott. Az ütközés olyan erős volt, hogy a fa körülbelül két méter magasan eltört. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Nem volt pulzusa
Egy nő ért elsőként a roncshoz, ő próbált segíteni a sofőrön, akinek már nem volt pulzusa. „Mondta a mentős, akivel vonalban voltam, hogy ki kellene venni a hölgyet, csak hát egyedül nem tudtam kiemelni. Láttam két fiatalt, akik rollerrel mentek lefele, és akkor kiabáltam nekik” – mondta a szemtanú.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Helyszíni felvétel

Forrás: Érdi HTP
A baleset közben telefonálhatott
A Tények úgy tudja, az áldozat a baleset előtt a párjával beszélt telefonon. A férfi valószínűleg végighallgatta a tragédiát, miközben a mentők próbálták újraéleszteni a nőt. A telefonja közben többször csörgött, de már nem tudta felvenni.
Ebben az autóban utazott a nő

Forrás: Érdi HTP
Sokkos állapotban volt
A férfi nem sokkal később megjelent a helyszínen. „A fiatalember, a barátja, aki megérkezett, sokkos állapotban lehetett, mert szegény feldúltan ide lehetett hallani, hogy nagyon ki volt, hogy ne hagyja itt a párja” – mesélte a szemtanú.
Nem tudták újraéleszteni
A mentők több egységgel érkeztek a helyszínre, közel egy órán keresztül próbálták újraéleszteni a nőt, sajnos sikertelenül. „Érdi és százhalombattai mentőegységek érkeztek a helyszínre, megpróbálták újraéleszteni a fiatal nőt, de sajnos a beavatkozások sikertelenül zárultak, a helyszínen életét vesztette” – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: Érdi HTP