Gyalogost ütött el egy autós csütörtök délután Táborfalván. A 64 éves járókelő a helyszínen meghalt. Közben Biatorbágyon egy autószerelő műhely gyulladt ki, az épületben több autó is van.

Halálos gázolás

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2020. december 3-án 16 óra 20 perc körül Táborfalván, a Kőrösi úton.

Gyalogos az áldozat

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 44 éves helyi nő személygépkocsival közlekedett az Arany János utca irányába, amikor elütött egy, egyelőre tisztázatlan okból az úttestre lépő férfit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A helyszínen meghalt

A mentők hiába próbálták megmenteni életét, a 64 éves gyalogos a baleset következtében elszenvedett sérüléseibe a helyszínen belehalt.

Vizsgálják a baleset körülményeit

A Dabasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai megkezdték a baleset körülményeinek vizsgálatát.

Ez is érdekelhet

Olyan rettegésben tartotta édesanyját a férfi, hogy az asszony nem bírta tovább, feljelentette fiát

Ég egy autószerelő műhely

Tűz keletkezett Biatorbágyon, az Iharos utcában, egy hatvan négyzetméteres melléképületben, ahol egy fémből épült autószerelő műhely ég. Az épületben több autó is van. A helyszínre riasztott törökbálinti és érdi hivatásos tűzoltók négy vízsugárral megkezdték az oltást.

Ne hagyd ki

Profi kuplerájt üzemeltetett egy nő Budapesten, a bordélyban kiskorút is dolgoztattak

Kiemelt kép: illusztráció