A Kékvillogó számolt be arról a szörnyű, egész országot megrázó eseményről, ami Pécsen történt a minap. Egy anya, O. Irma ugyanis olyan súlyosan bántalmazta a 3 éves gyermekét, hogy Erik belehalt a sérüléseibe. A borzalmas tragédia a Hősök tere környékén történt, a helyieket pedig sokkolta a gyermek halálának a híre.

Őrizetbe vették őket

Ahogyan azt portál is megírta az anyát és az élettársát is őrizetbe vette a rendőrség, mivel úgy tudni, hogy a 23 éves férfi látta, a gyermek segítségre szorulna, de mégsem hívott hozzá segítséget.

Sokkot kaptak a helyiek

A tragédia kapcsán a Blikk azt írja, a Hősi tere környéki lakókat nagyon felzaklatták a törtnek, többen mécseseket helyeztek el a borzalom helyszínén, így próbálják leróni a kegyeletüket a meghalt kisfiú előtt. A gyászon túl többekben forrnak az indulatok is, érthetetlen, hogyan tehetett ilyet a saját gyermekével egy anya.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Többször próbálták újraéleszteni

A 3 éves Eriket egyébként a mentőautóban többször is megpróbálták újraéleszteni, de sajnos sikertelenül. Súlyos koponyasérülésekkel találtak rá, bántalmazás nyomai voltak láthatók a testén, feltehetően ez, valamint az vezetett a halálához, hogy nem hívtak hozzá a verést követően segítséget.

Elhagyta az apa

A szörnyűség kapcsán megszólalt az anya egyik unokanővére is, aki elárulta, már egy hete mondogatta a saját édesanyjának, hozzák el a nőtől a gyereket, mert nem lesz a dolognak jó vége. A nő állítja, Irma sosem szeretett Eriket. Ennek, hogy a kisfiú apja elhagyta őket, amikor a gyerek született.

Otthagyta a kórházban

A szülés után a nő ezért otthagyta a kórházban Eriket, alig 10 hónapja, hogy újra visszavette magához, mesélte az unokanővér. ” Nem etette rendesen, kínozta, nyáron is meleg vízzel itatta, egy sötét, bezárt szobában tartotta, ütötte-verte, le is forrázta. Többször megfenyegettem, ha nem hagyja ezt abba, lépek. Most átkozom magam, mert hamarabb meg kellett volna ezt tennem, nem csak mondogatni, s akkor Erik még élne.”

Drogoztak

Az egyik szomszéd állítása szerint többször hallottak dulakodást a házból, továbbá azt mondják Irma és a párja is kábítószereztek. „A hátsó kapunál, a másik utcában van egy óvoda, azt hittem, azért nem látom a kicsit soha, mert ott viszik ki. Hát nem, az a gyerek alig volt levegőn, most már tudjuk, azért, mert nehéz lett volna megmagyarázni a sérüléseit. Azon a kapun menekítették ki Irmát a rendőrök, mert amikor megtudtuk, mit tett, a saját családja is szét akarta tépni” – magyarázta a szomszéd.

Jobb élete volt a csecsemőotthonban

A tragédiáról egy másik szomszéd is megszólalt, ő folyamatosan sír, nem tudja, hova tenni ezt a szörnyűséget. „Szörnyűség, borzalom, horror. Azt mondják, a fejét ütötte annak a csöpp emberkének, hogy a falhoz lökte, és ez még csak a finomabb verzió, saját családjából hallottam, hogy nem lökte, falhoz csapkodta a fiú fejét, nem is egyszer” – magyarázta a hatszoros nagymama, aki szerint Eriknek sokkal jobb élete volt, a csecsemőotthonban, ahol szerették.

Összetört a gondozónő

Az ottani gondozónő, aki sokat foglalkozott a kicsivel teljesen kikészült a történtek hallattán, árulta el a portálnak a szomszéd, az asszony továbbá hozzátette, senki nem érti, miért adták vissza Irmának a gyereket, aki még arra is képes volt, hogy korábban azt híresztelte, az ő apja bántalmazza a gyereket.

Ezt mondja a szakértő

A borzasztó ügy kapcsán megszólalt dr. Bátki Pál, a BudaPestkörnyéke.hu jogi szakértője, büntetőjogász, aki elmondta mivel az utcában többen tudtak a bántalmazásról felmerül a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége is. E szerint aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ennek van egy minősített esete is: a büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna. „Nyilvánvalóan csak szándékosan követhető el a bűncselekmény, tehát csak akkor állapítható meg, ha a valaki, tud róla hogy valakinek az élete vagy testi épsége veszélyben van. Abból, hogy dulakodás hangja hallatszik, még nem feltétlenül következik ez. De például ha a dulakodás mellett erős gyereksírás vagy segélykiáltás hallatszik, akkor mindenki cselekvésre köteles, ami ilyen helyzetben nyilvánvalóan a rendőrség értesítését jelenti.”

A védőnő felelőssége

„A köznevelési és gyermekvédelmi törvény lenne hivatott biztosítani olyan jelzőrendszert ami idejekorán ki tudná szűrni ezeket a veszélyeket. Ennek része a védőnői rendszer és az óvoda is. Ha ez nem működött, akkor természetesen felmerül a résztvevők fegyelmi felelőssége, de ezzel kapcsolatos mulasztás álláspontom szerint bűncselekményt nem valósít meg.”

Súlyos büntetés

„A kiskorú gyermek sérelmére elkövetett emberölés önmagában is a Magyarországon legsúlyosabb büntetéssel, akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is járhat de itt még felmerül a különös kegyetlenséggel történő elkövetés is, tehát az emberölésnek többszörösen minősített esetéről beszélhetünk. A törvényi minimum a 10 év szabadságvesztés” – magyarázta dr. Bátki Pál, a BudaPestkörnyéke.hu jogi szakértője, büntetőjogász.

Évente 100 emberölés

Magyarországon évente körülbelül száz szándékos emberölés történik. Ezek legnagyobb részben közeli hozzátartozók között történik. Ez csak első ránézésre meglepő, hiszen világos, hogy közeli hozzátartozók között lehet csak olyan érzelmi feszültség ami a másik megöléséhez vezethet.

Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Pécs Aktuál YouTube videórészlet