Szerda délután Ócsán, nem messze az iskolától elszabadult a pokol. Egy anya brutálisan bántalmazott egy kislányt, akinek konfliktusa volt a lányával. A súlyos esetet a lány apja is végig nézte, miután a lánya videóhíváson kért tőle segítséget.

Megverte lánya iskolatársát

Durván összevert egy 30 éves anya egy 14 éves gyereket Ócsán, amiért az korábban összeveszett és lökdösődött a lányával az iskolában. A helyiek szerint a történet már egy nappal korábban kezdődött azzal, hogy egy 13 és egy 14 éves lány között nézeteltérés adódott. Vannak, aki úgy vélik, ez csak afféle tinédzserek közötti civakodás volt, ám mások egy konkrét ügyről beszéltek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Elektromos cigi miatt törhetett ki a belhé

„Állítólag az egyiknél elektromos cigaretta volt, a másik kislány pedig bemószerolta. Ő ezt nagyon rossz néven vette”– nyilatkozta egy helyi az RTL Híradójának, azt is elárulva, hogy a tinik még aznap egymásnak estek az iskola előtt, de csak lökdösődtek. Másnap azonban az egyik lány anyja megvárta a másik tinédzsert.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Brutálisan bántalmazta

A tinédzsert megvárta a tanítás után a másik lány édesanyja, majd brutálisan bántalmazni kezdte több diák szeme láttára. A főutcán fejbe rúgta, a hajánál fogva cibálta a fiatal lányt,  aki összeesett, majd el is ájult.

Súlyosan sérült a lány

Később kiderült, hogy agyrázkódást is szenvedett, így az erőszakos anya ellen eljárás indult. A rendőrök súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgatták ki, a tettéért akár öt évre is börtönbe kerülhet.

Videóhíváson kért segítséget

Most először szólalt meg az ügy kapcsán az RTL Híradónak az ájultra vert tini édesapja, aki videóhívásban beszélt a verés közben a gyermekével.

Megszólalt az édesapa

„Videóhívásban voltam vele és beszéltem vele, miközben sajnálatos módon az incidens megtörtént. Hallottam a telefonban, hogy elkezdik verni a lányomat, azonnal értesítettem az osztályfőnökét, telefonáltam neki az iskolába, hogy rohanjon ki, mert megverik a lányomat” – taglalta a hátborzongató részleteket.

Kiengedték a kórházból

„A lányom agyrázkódást szenvedett, de most már jobban van. Néha még fáj a feje, 24 órás megfigyelés után kiengedték a Heim Pál Gyermekkórházból. A lelki traumát majd a pszichológus fogja kideríteni és segíteni rajta. Értesítettük az iskolát, hogy figyeljenek oda, nehogy tovább fajuljon a dolog” – tette hozzá az apuka, aki úgy tudja, amiatt tört ki a balhé, hogy a lánya szólt egy tanárnak, mert a másik diák elektromos cigarettát szívott az iskolában. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: részlet a videóból – Forrás: RTL