Otthon gyártott hamis kuponokkal vert át egy kiskunhalasi áruházat egy nő és a fia. A család, több mint 3 millió forintot szereztek így, de a rendőrök rövid időn belül lekapcsolták a csaló párost.
3 milliót csaltak ki
Elfogták a rendőrök azt a nőt és fiát, akik több mint 3 millió forintot csaltak ki egy kiskunhalasi áruháztól az üvegvisszaváltó automatához gyártott hamis visszatérítési igazolásokkal – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Elfogták a csalókat
A tájékoztatás szerint a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai feljelentés alapján kezdtek el intézkedni múlt pénteken, ennek során néhány órán belül sikerült azonosítani egy 70 éves nőt és 48 éves fiát, akik 2024 augusztusa óta folytatták csalássorozatukat.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Címkéket és kuponokat hamisítottak
Első körben nem visszaváltható üvegekre ragasztottak hamis vonalkódos címkékket, majd visszaváltották azokat. Később a módszerüket megváltoztatták, otthon gyártott hamis kuponokat – úgynevezett vouchereket – használtak, amelyeket azután önkiszolgáló kasszánál váltottak be.
Lefoglalták a bankszámlájukat
Csak kisebb értékben vásároltak, így a fennmaradó összeget készpénzben kapták vissza. A rendőrség a párost gyanúsítottként hallgatta ki, a bankszámláikon lévő pénzt lefoglalta. A nyomozás jelenleg is tart, a hatóság vizsgálja, hogy más üzletekben is követtek-e el hasonló bűncselekményeket. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció

