Húsvét hétfő éjjel szerencsés kimenetelű hármas karambol történt Kispesten, a Hunyadi utca és Nádasdy utca kereszteződésében, azaz a Hunyadi téren.
Sárgán villogtak a lámpák
A késői időpont miatt a jelzőlámpák már sárgán villogtak, a Nádasdy utcán a Vas Gereben utca felől érkező Suzuki Swift sofőrje pedig elfelejtett megállni az Állj! Elsőbbségadás kötelező táblánál és behajtott a kereszteződésbe. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Csúnyán összetört a Suzuki eleje

Suzuki oldalába rohant
Sajnos a Hunyadi utcán az Ady Endre út felől ekkor ért oda egy Fiat Punto, amelynek vezetője erre nem számított és nagy erővel a Suzuki elejének jobb oldalába rohant.
Kiszakadt a Puntó kereke

Busznak csapódott
A Punto lepattant a Suzukiról és a Nádasdy utcán a Pannónia út irányából éppen odaérkező, menetrend szerint közlekedő 194-es busz elejének csapódott, a Swift pedig az ütközés hatására visszakanyarodott a Nádasdy utcába, felhajtott a járdára és kidöntötte a jelzőlámpa tartóoszlopát.
Az utasok nem tudtak továbbmenni a busszal

Kiérkeztek a mentők
Az autók vezetői el tudták hagyni a roncsokat saját erejükből, a Fiat sofőrjét a mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták, de végül nem kellett őt kórházba szállítani.
A Fiatot elszállították

Szerencsére nem sérült meg senki
A Suzuki, illetve a busz vezetője, valamint a fedélzeten tartózkodó néhány utas nem sérült meg a balesetben. A fővárosi hivatásos tűzoltók is a helyszínre vonultak, áramtalanították az autókat, majd a Suzukit egy mellékutcába tolták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: BudaPestkörnyéke.hu/G.K.