A kormány a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén azt javasolja, hogy a következő években az állami költségvetésből és uniós forrásokból háromezer milliárd forint extra támogatás jusson Budapesti fejlesztésekre – mondta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a tanács ülése előtt. Karácsony Gergely szerint ez remek, de azt kéri, hogy a pénzt olyan fejlesztésekre költsük, amire a budapestiek 2019 októberében felhatalmazást adtak.

Sikeres Budapest

Fürjes Balázs hangsúlyozta: sikeres Budapest nélkül nincs sikeres Magyarország, a kormány a városvezetéssel együtt a főváros sikerében érdekelt. Ezért a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésére a kormány ötpontos javaslattal érkezik – mondta. Fürjes Balázs 5 fejlesztési pontját a cikkünk alján található Facebook-posztban lehet részletesen elolvasni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

3 ezer milliárd leírva: 3.000.000.000.000 Ft

Fürjes Balázs azt mondta: a háromezer milliárdos extra forrást elsősorban a fővárosi egészségügy, kórházak, rendelők felújítására, új kórházak építésére, az eszközpark korszerűsítésére fordítanák, valamint a budapesti egyetemeket, a fővárosi oktatást bővítenék és fejlesztenék, emellett javítanák a fővárosi közlekedést és új parkok létrehozásával „zöldítenék” Budapestet.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Állami és uniós források

Az államtitkár hangsúlyozta: bíznak abban, hogy megkapják Karácsony Gergely főpolgármester támogatását a kormányzati programokhoz és ahhoz a szándékhoz, hogy a kormány állami költségvetési és uniós forrásokból több ezer milliárd forintot fordítson Budapest fejlesztésére a következő években is.

Több fejlesztés már lezárult

Az államtitkár a konkrét fejlesztéseket firtató kérdésre elmondta: Tarlós István korábbi főpolgármesterrel közösen az elmúlt tíz évben befejezték a 4-es metrót, felújították a 2-es metrót és most folyik a 3-as metró felújítása, ehhez a kormány biztosítja a forrásokat.

Pocsék állapotú HÉV-ek

Megújult a budapesti villamospark, kiépült a fonódó hálózat is. Hozzátette: „a HÉV-ek vannak mostoha helyzetben”, hozzá kell látni a felújításukhoz, a hálózat bővítéséhez. Fejleszteni kel az elővárosi vasutat, hogy minél kevesebben jöjjenek autóval a város központjába – közölte Fürjes Balázs.

2500 focipályányi fejlesztés

Az államtitkár szólt arról is, hogy 39 helyszínen 2500 nagypályás focipályaméretben valósítanak meg zöldterület-fejlesztést, hoznak létre új parkokat, parkerdőket Budapesten – természetesen csak akkor, ha a városvezetés támogatja a kormányzati Zöld Budapest Programot – tette hozzá az államtitkár.

Arra költsék, amire felhatalmazást adtak a választók

Fürjes Balázs kijelentéseire Karácsony Gergely is reagált. A főpolgármester szerint a kormány által ajánlott háromezer milliárd forintot olyan fejlesztésekre kell költeni, amelyekre a fővárosiak felhatalmazást adtak az önkormányzati választáson.

Remek, de…

Karácsony Gergely így fogalmazott: „Bejelentették, hogy 3000 milliárd jut uniós pénzből a fővárosra. Remek. Mi azt képviseljük a tárgyaláson, hogy ezt a pénzt olyan fejlesztésekre költsük, amire a budapestiek 2019 októberében felhatalmazást adtak, ne másra” – írta bejegyzésében a főpolgármester.

A Városháza kész a tárgyalásokra

Hangsúlyozta: hónapok óta kérik, hogy egyeztessenek a fővárosiak által megválasztott önkormányzattal az uniós források felhasználásról. „Lássuk hát a projektlistát, mi készek vagyunk akár naponta tárgyalni. Talán most elkezdi ezt komolyan venni a kormány. Meglátjuk, mire jutunk” – tette hozzá Karácsony Gergely.

Lelkük rajta

„Én Budapest jövőjét, és a kormányzást is komoly dolognak tartom. A komolyság pedig azt követelné meg, hogy előbb tárgyaljunk és csak utána tartsunk sajtótájékoztatót. A kormány ma másként járt el, lelkük rajta.” – írta a főpolgármester. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Itt van Fürjes Balázs posztja a fejlesztési javaslatokról

Ez Karácsony Gergely posztja a témában

Itt pedig Fürjes Balázs a találkozó után készített videója

Karácsony Gergely is készített egy videót

Kiemelt kép: illusztráció