Összeütközött egy autóbusz és egy kisteherautó a főváros 15. kerületében, a Drégelyvár utcában, a Neptun utca közelében. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A helyszínre a mentők is kiérkeztek, derült ki a Katasztrófavédelem közléséből.

Újpalotán történt

A helyszínen a BudapestKörnyéke.hu tudósítója is ott volt, aki elmondta, csütörtök délután egy Ford Transit kisbusz haladt a 15. kerületi Drégelyvár utcán Újpalota központja felé. A Transitot vezető férfi a Neptun utcánál úgy döntött, balra bekanyarodik, bár látta, hogy szemből közeledik egy Mercedes csuklósbusz. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem állt meg a busz

Mivel egy utcával feljebb, a Gyám utcánál buszmegálló is található, a Ford vezetője úgy vélte, a busz majd úgyis megáll, noha a Mercedes indexe nem jelzett ilyesmit. Egy dolgot hagyott ki a számításból: nevezetesen hogy a 133E ennél a megállónál nem áll meg.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fotó a helyszínről:

Elé kanyarodott

A busz így továbbhaladt mintegy 50 kilométer per órás sebességgel, a Ford pedig éppen elé kanyarodott, majd nagy csattanással egymásnak ütköztek. A busz akkora erővel rohant a kisbuszba, hogy utóbbi megpördült és visszacsapódott az eredeti haladási irányába, ahol nekiütközött egy Mazda MPV egyterű bal hátsó oldalának.

Helyszíni felvétel:

Kirobbant a légzsák

A Ford sofőrje használta a biztonsági övét, így a kormányba épített légzsák kirobbant, amitől megsérült a mellkasa, kórházba szállították, mint ahogy a 133E fedélzetén eleső idős hölgyet is, mindketten könnyebben sérültek meg.

Fotó a helyszínről:

Nem tudta kivédeni a buszsofőr

A buszvezető elmondása szerint olyan hirtelen kanyarodott be balra a Ford, hogy a lábát csak a fékpedál fölé tudta emelni, lenyomni már nem volt ideje – ám az utasok biztonsága érdekében nem is vészfékezhetett volna. A Mazda sofőrje pedig nagyon megijedt, mivel mögötte ült a felesége, aki végül nem sérült meg, illetve hálát adott a sorsnak, hogy reflexből nem rántotta el a kormányt jobbra, mert akkor a szervizút sarkán álló fának csapódtak volna.

Helyszíni felvétel:

Tűzoltók is voltak a helyszínen

A fővárosi hivatásos tűzoltók is a helyszínre vonultak, áramtalanították a Fordot és a buszt. A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt teljes útzár volt a Drégelyvár utcán, a kifelé tartó buszokat a lakótelepre, a Bosnyák tér felé igyekvő járatokat pedig a párhuzamos Thököly útra terelték. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép és belső fotók: Helyszíni felvételek – Forrás: G.K.