A ceglédi nyomozók kannabisz magok miatt indultak egy címre, házi ültetvényt találtak.

Feljelentés

A 10 darab magot tartalmazó postai küldeményt a NAV munkatársai szúrták ki, majd feljelentést tettek. A címzett miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság kezdett benne dolgozni, bár először nem tűnt sikerrel zárható nyomozásnak. Az igazságügyi botanikus szakértő ugyan megállapította, hogy a magok a Cannabis sativa L. növény ép és érett, szaporításra alkalmas magjai, ám nem tartalmaznak kábítószernek minősülő THC hatóanyagot. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gyanakodni kezdtek a rendőrök

A rendőrök gyanították, ahová magot rendeltek, ott lehet más is, ezért 2022. március 17-én a postai küldemény címzettjéhez indultak. Megérzésük nem csalt, a ceglédi ház melléképületében, az egyik polcon egy első ránézésre is jellegzetes tartalmú zacskót vettek észre – 24,3 gramm zöld növényi törmelék volt benne. Mivel a 43 éves férfi egy csemői ház tulajdonosa is, a nyomozók oda folytatták útjukat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Videón a rajtaütés:

Már az előszobában volt mit lefoglalni

Már az előszobában volt mit lefoglalni, egy tükrös szekrény polcán újabb tömött zacskó hevert – 30 gramm zöld növényi törmelék volt benne. Az épületet bejárva a bűnügyi technikusok a spájz újraértelmezett funkciójával szembesültek, a lekvárok és a savanyúságok helyett öt cserepes növény nevelkedett az apró helyiségben, írja közleményében a rendőrség.

Illegális házi kertészet

Egy ventilátor a levegőt keverte, a plafonról lógó led lámpák pedig a meleget adták az illegális házi kertészetben. A 24 és 38 cm közötti tőmagasságú növényeket bűnjeltasakokba csomagolták. Erre a sorsra jutott a nagyszobában árválkodó, 82 cm tőmagasságú, valamint a mellette álló ruhaszárítón lógó, leveleitől lecsupaszított növény is.

Egy ventilátor keverte a levegőt:

Fotó: police.hu

Beismerte tettét

Az előállított és kihallgatott férfi beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, állítása szerint saját használatra fogott bele a bűnös szaporításba. Ezt az elvégzett drogteszt is alátámasztotta, ami THC-re pozitív eredményt mutatott.

Az állította, hogy csak saját használatra termeszt

Fotó: police.hu

Eljárás indult

A 43 éves férfi ellen a kábítószer készítésének elősegítése bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le, a lefoglalt anyagokat szakértő vizsgálja. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: police.hu videorészlet