Hat embert elfogtak, hármat őrizetbe vettek a Pest megyei felderítők, miután több helyszínre tervezett akciójuk véget ért. A lefoglalt fehér, zöld, rózsaszín és világoskék bizonyítékok alátámasztják a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos gyanújukat.

Szervezett akció

A tavaly decemberben tudomásukra jutott információ és a realizálás között szinte napra pontosan hat hónap telt el. A fél év alatt a felderítők ellenőriztek, elemeztek, értékeltek, és beszereztek annyi adatot, amely elegendő kellett, legyen az ütéshez. Az egy emberről szóló elsődleges információt olyan mennyiségűvel egészítették ki, hogy a 2022. június 1-jére szervezett akcióban hat embert, három kereskedéssel, valamint három fogyasztással gyanúsítható férfit fogtak el. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem volt esély a menekülésre

A 40 éves T. Pétert, autóját szinte hermetikusan körbe zárva és a menekülésre a legcsekélyebb esélyt sem hagyva kényszerítették megállásra, földre vitték, majd bilincselve előállították. Kocsija bal első ajtajának rekeszében kék tablettákkal tömött zacskókat, a napszemüveg tartóban pedig további három zacskó, bennük fehér, por állagú kábítószergyanús anyagot találtak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kábítószergyanús anyagok

Pomázi tartózkodási helyéről sem távoztak üres kézzel a technikusok, a konyhaszekrény polcain nem dunsztos üvegek sorakoztak, hanem további kábítószergyanús anyagot, rózsaszín és kék tablettákat rejtő tasakok. A rendőrök az udvari tárolóból is elvitték az ott talált három zacskót, amelyekben tarka tabletták voltak – összességében közel 150 gramm lefoglalt cuccal, és 156 ezer forinttal távoztak. Az előzetes szakvélemény szerint a fehér por kokaint, a tabletták amfetamint tartalmaznak, ahogyan T. Péter drogtesztje is kimutatta előbbi jelenlétét a szervezetében.

Fotó a helyszínről:

A viszonteladókat is lekapcsolták

A férfi viszonteladóit is lekapcsolták. Az 56 éves D. Tibor, valamint a 46 éves L. László rendszeresen tőle szerezte be az ügyfélkörüknek tovább adott drogot, lett légyen az por, vagy színes tabletta. D. Tibor gyömrői otthonában is akadt közel 100 gramm lefoglalni való, ahogyan L. László tartózkodási helyén főként kábítószergyanús zöld növényi törmeléket, valamint halálfejes tablettákat találtak, de akadt dohányőrlő, és önzáró tasakok garmadája is, no meg közel 340 ezer forint, számolt be róla honlapján a rendőrség.

Helyszíni felvétel:

Busás összegek

A kokain 20-22 ezer, a tablettáért 1000-3000 forintot kellett fizetni, míg a marihuánát 2500 forintért kínálták grammonként. A 2022. június 1-jei rajtaütésig a három férfi élvezte az életet, állítólagos keresetükhöz képest lényegesen magasabb színvonalon. A Pest megyei felderítők azonban nemcsak illegális bevételi forrásukat apasztották el, hanem őrizetbe vételükkel a szabadságukat is korlátozták.

Videón az elfogás:

Letartóztatták őket

A kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt elrendelt nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya folytatja le az azóta letartóztatott T. Péter, D. Tibor és L. László, valamint a kábítószer birtoklása vétségével meggyanúsított három fogyasztó ellen. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: police.hi videorészlet