Berobbant a magyar politikai életbe a milliárdos Gattyán György, miután nyilvánosság elé állt azzal, hogy miniszterelnök szeretne lenni. Gattyán plakátjaival tele van Budapest és környéke, láthatóan nem sajnálja a pénzt. Az elemzők és politikusok egy része szerint az üzletember a Fidesznek tesz jót és csak azért indul, hogy a billegő körzetekben elvigyen pár százalék szavazatot az ellenzéki összefogás jelöltje elől, így segítse az adott körzetben a Fideszt. Gattyánról keveset tudni, nem sokat beszél arról, hogy pontosan miként jött össze a mesés vagyon csak annyit tudni, hogy állítólag napi 400 millió forintot keres főleg felnőtt tartralmú weboldalakkal.

Ezeréves pénzkeresési módszer

Havas Henrik legutóbb az egyik Youtube videójában arról beszélt, hogy Gattyán György pénzkeresési módszere lényegében ezeréves. Azért fizetnek neki, hogy az emberek szórakozzanak, beszélgessenek másokkal, közben pedig ilyen-olyan pikáns, hálószobai mutatványokat csináljanak. A volt tévés arról is sztorizott, hogy egy taxis mesélt arról, Gattyán olyan nagyvonalú, hogy alkalmanként egy teljes bárt lezáratott, hogy a lányok csak neki táncoljanak. „Így mulat egy magyar úr” – tette hozzá nevetve Havas Henrik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Felnőtt tartalomban utazik a miniszterelnök-jelölt

Gallyán birodalom ékkövét a cikkünk alján lehet elérni. Vigyázat, csak felnőtteknek való a tartalom, ha nincs felkészülve a kedves olvasó, könnyen hátast dobhat a miniszterelnök-jelölt úr cégbirodalmának ékkövétől.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Levetkőznek Gattyán oldalán

Gattyán György félévvel ezelőtt, 2021 nyarán egy interjúban beszélt a felnőtt tartalom bizniszéről. Így fogalmazott: „Jázminnak neveztük el magunkat, és az volt az elsődleges cél, hogy csináljunk egy felületet, ahol fiúk, lányok chat-eljenek együtt. Ám ez olyan szinten billent el a szexualitás felé, hogy a többi kategóriát kivezettük. Fölvállaltuk, hogy a legerősebb kategória az, hogy a szexualitásról beszélnek, ha kell, privátban. Mondjuk ki: levetkőznek. Van benne egyfajta extrovertáltság, egyfajta előadás. Akkor azt mondtuk, ha efelé tolja a kereslet a piacot, akkor igazodunk ehhez.” – mondta a miniszterelnök-jelölt.

Megkérdőjelezik a vagyonának nagyságát

A G7.hu nevű gazdasági portál a Gattyán-vagyon nagyságát kérdőjelezi meg. Mint írják, az elérhető adatok alapján a Gattyán György vagyon talán kisebb, mint az a gazdaglistákon szerepel. Az általuk fellelt cégbeszámolók alapján 120-130 milliárd forint lehet a cégek értéke, ehhez jöhet még a magyarországi ingatlanalapokban lévő, de ismeretlen összegű vagyon. Természetesen magánszemélyként akár további sokmilliárdos vagyona is lehet még Gattyán Györgynek, de ez nem látszik a cégadatokból – teszi hozzá a portál.

Időutazás a cég weboldala

A portál azt sem titkolja, hogy furcsa, hogy a milliárdos a digitalizációval kampányol a plakátokon, miközben szerintük a Docler Holding weboldala nem a modernitás csúcsa, inkább időutazás érzést ad, mintha a 2000-es évek elejére, az internet hőskorába repülnénk vissza – írják.

Öncélú jelöltnek gondolják

Ruff Bálint kommunikációs tanácsadó egy felmérésre hivatkozva azt mondja, hogy az emberek 9 százaléka komolyan veszi, hogy a vállalkozó tényleg politikai szerepet akar vállalni. „Ugyanebből a felmérésből tudjuk, hogy 22% a Fideszt látja mögötte. Ezek szerint az emberek döntő többsége öncélú jelöltnek gondolja. Ha el akarunk vinni pár százalékot az ellenzéktől, főleg amikor az látszólag inaktív, akkor egy sikeres ember, médiaképes és jó üzenetekkel képes erre. Ezzel akár választást is lehet nyerni, persze nem magának” – mondta Ruff Bálint a Szabadeurópa.hu oldalnak.

Nem szeret keveset aludni

Gattyán a cikkünk elején idézett interjúban azt is elárulta, hogy nem szeret keveset aludni. Mint mondta: Ismernem kell a képességeimet, és tudnom kell a határaimat. Én például nem tudok napi tizenhat-tizennyolc órát dolgozni. Tehát nem akarok olyan irányba elmenni a vállalkozás fejlesztésekor, ami ezt igényli. Rengeteg vezető képes erre, én nem. Esetemben fontos határ az időbeliség, nem tudok négy-öt órás alvással működni. Vannak, akik tudnak, jó nekik.” – fogalmazott Gattyán György miniszterelnök-jelölt.

Orbán Viktor beéri napi 4 óra alvással

Nehéz lesz az üzletembernek felvennie a versenyt Orbán Viktorral, aki állítólag extra keveset alszik. Erről a Fidesz egykori szóvivője, Hoppál Péter beszélt még 2013-ban a Nol TV-nek adott interjújában. Azt mondta, hogy a kormányfő nem sok időt fordít alvásra. „Ahogy Orbán Viktort látom, hogy három-négy órát alszik, ez a habitus minket is erősít, hogy nem szabad csüggedni, hogy harcolni és keményen dolgozni kell, különben nem lesz eredménye” – mondta Hoppál.

Nem mindenkinek kell sok alvás

Az akkor megkérdezett, nevüket nem vállaló fideszes források is arról számoltak be, hogy a miniszterelnök igen kemény tempót diktál, szinte alig pihen. Dr. Kalcakosz Szofia háziorvos szerint vannak olyan emberek, akiknek genetikailag nincs szükségük sok alvásra. Az emberek átlagos alvásigénye hét-nyolc óra naponta. Ennyi kell ahhoz, hogy a testünk teljesen feltöltődjön. Ettől persze lehetnek eltérések, még akár annyira is, hogy valaki megelégedjen naponta három órával.

Napi 400 millió forintot keres?

Gattyán György cégbirodalmáról a gazdasági sajtó lényegében azt írja, hogy annyira kusza és átláthatatlan, hogy lehetetlen pontosan megmondani, igaz-e Gattyán állítása, miszerint naponta 1,1 millió eurót, vagyis napi 400 millió forintot keres. Gattyán Györgyről, a miniszterelnöknek készülő üzletemberről tehát roppant kevés megbízható információ áll rendelkezésre, talán csak annyit tudunk róla biztosan, hogy sok plakáton szerepel Budapesten és környékén. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A miniszterelnök-jelölt Gattyán György üzletének gyöngyszemét ide kattintva lehet elérni. Vigyázat, nagyon felnőtt tartalom!

Kiemelt kép: Részlet Havas Henrik videójából