Egy házibuliban bukott le az a férfi, aki ellen korábban már 7 körözést adtak a ki a rendőrök. A szomszéd azért szólt a rendőröknek, mert nagyon hangosan mulatozott a társaság.

Június 22-én hajnali fél 1-kor telefonáltak be a rendőrségre egy 10.kerületi társasházból, hogy a  szomszédban csendháborítás van.

A betelefonáló négy emberről beszélt, de amikor a rendőrök odaértek, csak három férfit találtak. Amikor megkérdezték tőlük, hol a negyedik, többször különböző válaszokat adtak, ezért elkezdték keresni. Végül a lakás erkélyén találták meg, elbújva.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A férfi azt mondta, hogy nincsenek nála az iratai, ezért bemondott egy nevet. A rendőrök leellenőrizték, pár perc múlva kiderült, hogy a fotó alapján nem ő az a személy, akinek vallotta magát.

Ezután bevitték a kapitányságra a 28 éves férfit, hogy megállapítsák valódi személyazonosságát. Itt derült ki, hogy már 7 körözést adtak ki ellene, vagyoni és más bűncselekmények miatt. A férfi kihallgatása folyamatban van.

Kiemelt kép: illusztráció