Továbbra sem közlekednek a vonatok Biatorbágy és Herceghalom között. Vasárnap éjszaka két tehervonat ütközött a két település közt, azóta áll a vasúti forgalom.
Összeütközött két tehervonat
Amint arról korábban is beszámoltunk, vasárnap éjfél után nemsokkal, két tehervonat ütközött Biatorbágy és Herceghalom között. A baleset miatt vasárnap nem közlekedtek a vonatok ezen a vonalon. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Helyreállítási munkák Biatorbágynál

Hirdetés
Nem hibázott a MÁV
A MÁV vasárnap közölte, hogy sokáig tart majd a helyreállítás, de azt nem közölték, hogy, mikor állhat helyre a forgalom. A balesettel kapcsolatban Biber Anett, a MÁV szóvivője elmondta, lezajlott a baleset vizsgálata, amely megállapította, hogy jól működött a biztosítóberendezés, nem volt semmilyen műszaki meghibásodás a baleset idején.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Hatalmas a kár
A MÁV szóvivője vasárnap azt is elmondta, hogy a balesetben személyi sérülés nem történt, a kár, a jelenlegi becslések szerint, meghaladja a 100 millió forintot.
Helyszíni felvétel

Hétfőn sem lehet közlekedni
„A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon hétfőn is jelentős korlátozások vannak érvényben, Biatorbágy és Herceghalom között továbbra sem lehetséges a közlekedés” – írta hétfő reggel a vasúttársaság.
Így haladnak a munkálatok
A vasárnap hajnali balesetben kisiklott teherkocsik beemelésével várhatóan a délelőtti órákban végeznek, ezt követően kezdődik a megsérült pályarész helyreállítása. Biatorbágy és Herceghalom között előreláthatólag hétfőn a délutáni órákban indulhat meg egy vágányon, sebesség- és menetrendi korlátozásokkal a vonatközlekedés. A másik pálya helyreállítása és a forgalomnak való visszadása hétfőn az esti órákban várható.
Bevezetett forgalmi változások:
- az S10-es vonatok megosztva, a Déli pályaudvar és Biatorbágy, valamint Herceghalom és Győr között közlekednek
- a reggeli, Bicskéről induló G10-es vonatok nem közlekednek
- az S12-es vonatok megosztva, a Déli pályaudvar és Biatorbágy, valamint Tatabánya és Oroszlány között közlekednek
- a soproni Savaria, illetve szombathelyi InterCity-k csak Győr–Sopron, illetve Győr–Szombathely között közlekednek
Nemzetközi járatok
- a Ljubljanába közlekedő Dráva (IC 310, IC311) és a Grazba közlekedő Mura nemzetközi InterCity (IC 312, IC 313) csak Győrig, illetve Győrtől közlekednek,
- a bécsi EuroCity-k, a müncheni, zürichi railjet-ek csak Bicskéig közlekednek, illetve onnan is indulnak vissza,
- kivéve a Keleti pályaudvarról 7:30-kor és 9:30-kor Münchenbe induló railjet xpress vonatot (rjx 60, rjx 62), mely Tatabányától közlekedik,
- a Záhony felől érkező, a Keleti pályaudvarról 8:40-kor Bécsbe továbbinduló Hortobágy EC csak Záhony és a Keleti pályaudvar között közlekedik
Vonatpótló buszok
Vonatpótló buszok közlekednek a belföldi vonatok helyett Biatorbágy és Herceghalom, a nemzetközi vonatok helyett Biatorbágy és Bicske között.
Volán járatok
Elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket a Biatorbágyot, Herceghalmot és Bicskét érintő menetrendszerinti Volánbusz járatokon, valamint az M4-es metrón,
Székesfehérvár felé kerülő útvonalon, hosszabb menetidővel közlekedik:
- a Budapest-Kelenföldről 5:40-kor Prágába induló Metroporitan EuroCity (EC 280), mely előreláthatólag 180 perc késéssel indul,
- a Münchenből érkező Kálmán Imre EuroNight (EN 463),
- a Berlinből, Prágából, Varsóból érkező Metropol EuroNight (EN 477)
Kiemelt kép: folynak a helyreállítási munkálatok Biatorbágy és Herceghalom között – Forrás: MÁV