A rendőrség által kirendelt igazságügyi szakértő szerint hibázhatott a János Kórház orvosa, amikor nem röntgenezte meg azt a 10 hónapos kisfiút, akire ráesett a testvére még tavaly decemberben. Petike órákig sírt, a kórházból viszont elküldték a kis beteget. Másnap, egy másik kórházban megállapították, hogy eltört a lába.

Otthoni baleset

Amint arról korábban beszámoltunk, tavaly decemberben szerencsétlen balesetet szenvedett a 10 hónapos Petike. 7 éves testvére véletlenül, egy játék során ráesett. A kisfiú ezután vígasztalhatatlanul sírni kezdett. Az édesanyja bevitte a János Kórházba. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

 Az orvosok szerint nem volt baja a kisfiúnak

Órákkal később az apát felhívta a sérült gyerekkel a kórházban maradó anya, hogy kitették őket az intézményből, a síró kicsivel egy sötét folyosón várakozik. Az édesapa a kórházhoz érve meglepve tapasztalta, hogy az ottani orvos szerint a gyereknek semmi baja, ezért röntgent sem készítettek

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Nem tudott ráállni a lábára, irány a Bethesda

Másnap reggel a kicsi továbbra is keservesen sírt, ezek után a járásilag illetékes Bethesda kórházba akartak menni, ám első körben visszairányították őket a János kórházba. Az apa ekkor a sajtóval fenyegetőzött, mire fogadták őket, de amikor már órák óta várakoztak elfogyott a türelme.

Újabb kórház

Felhívtam a gyerekorvosukat, aki a Madarász utcai gyermekkórházba küldte őket. Itt hamarosan röntgen készült, és kiderült, hogy a gyereknek törése van, begipszelték a lábát, kiderült, a fájdalomtól sírt.

Bepanaszolta a kórházat

A történtek miatt az apa, Galsa Péter panasszal élt a János kórházban, a Nemzeti Népegészségügyi Központnál és feljelentést tett a rendőrségen. A János Kórház ezután a Blikkel közölte, hogy a kis pácienst két orvos alaposan megvizsgálta, röntgent pedig azért nem csináltak, hogy a kisfiút ne tegyék ki indokolatlan sugárterhelésnek. A szülőktől pedig azt kérték, hogy ha további panaszok vannak, menjenek vissza hozzájuk.

Az NNK szerint is minden rendben volt

„Szintén körültekintő vizsgálatot állapítottak meg az NNK részéről, hozzátéve, hogy a kisfiú sehol sem jelzett kifejezettebb érzékenységet. Így nem volt szakmai indok a röntgen készítésére és arra sem, hogy felvegyék őt fekvőbetegnek” –mondta az édesapa.

Ezt írta az NKK

Az apa aszt is elmondta, hogy az NKK állásfoglalásában azt is benne van, előfordul, hogy egy törést csak napokkal a sérülés után lehet biztonsággal igazolni. Emellett a szakfelügyelő főorvos szerint a sérülés a csecsemőnél nem okoz maradandó károsodást.

Mást mond a igazságügyi orvosszakértő

„Ugyanakkor teljesen másképp látja a kisfiammal történteket a rendőrség által kirendelt igazságügyi orvosszakértő. Ő azt állapította meg, hogy a János kórház Traumatológiai Osztályán a kisfiamat megvizsgáló orvosok megszegték a szakmai szabályokat, valamint, hogy a gyermekem nem részesült megfelelő, szakszerű orvosi kezelésben, mert a fizikális vizsgálat nem volt megfelelő” – mondta Galsa Péter.

Nem vizsgálhatták meg alaposan

„A szakértő szerint ugyanis a János kórház orvosainak Petike négykézláb való kúszását és kapaszkodva történő állását kellett volna megfigyelniük, de ez nem történt meg. Az egyik doktor úgy állította négykézlábra a kisfiamat, hogy közben végig kezével megtartotta őt. Ez pedig a szakértő véleménye alapján szakmailag nem volt helyes” – mondta az édesapa.

Röntgent kellett volna készíteniük

Az apa kiemelte a szakértő azon megállapítását is, hogy ha olyan gondosan jártak volna el a János Kórházban az orvosi vizsgálat során, mint az a Madarász utcai gyermekkórházban lezajlott, akkor az ottani orvosokban is felvetődött volna a törés gyanúja, amit röntgenvizsgálattal erősíthettek volna meg.

Elmaradt a röntgen

 „A röntgen elmaradását azzal magyarázták utólag, hogy nem akarták Petikét indokolatlan sugárterhelésnek kitenni, holott a szakértő leírta, hogy ha a heréjét és a nem vizsgált testrészeit sugárfogó anyaggal letakarják, akkor a radiológiai vizsgálat kockázata elenyésző”.

Rendszerszintű hiba?

Mindezek alapján Galsa Péter nonszensznek tartja az NNK azon kijelentéseit, melyek szerint a vizsgálat alapos volt, ezért mindent rendbe lévőnek találtak. „Úgy vélem, hogy a népegészségügyi központ eljárása rendszerszintű hibákra és anomáliákra utalhat”. Az édesapa arról is beszélt, hogy Petike február 25-e óta panaszmentes és stabilan jár. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: János Kórház – Forrás: BPK