Több millió eurós befektetéssel Érden építi fel új központját és tesztbázisát a járműipari AVL Autókut Kft., mintegy 6 hektáros területen – jelentette be Érd polgármestere szerdán, sajtótájékoztatón.

Mészáros András Érd logisztikai elhelyezkedéséről, az autópályák közelségéről, a vízi közlekedés lehetőségéről és a vasúti összeköttetésről is beszélt. Hangsúlyozta, hogy Érd számára ezek a fejlesztések, beruházások munkahelyeket teremtenek, így több itt élő embernek nem kell Budapestre ingáznia.

Tudtad, hogy a BudaPestkörnyéke.hu egy 100 évvel ezelőtt is létezett agglomerációs újság modern változata? Cikkeinket havonta már 300 ezer alkalommal olvassák el. Köszönjük, hogy most te is itt vagy!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Beszélt arról is, hogy az AVL fejlett, magas szintű technológiát hoz a településre, amely emeli az itteni intézmények színvonalát is, és kihatással van a helyi szakképzésre.

Dirk Janetzko, az osztrák tulajdonú globális autóipari vállalat magyarországi leányvállalata, az AVL Hungary ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a két irodaházból álló új központ és tesztbázis felépítése „kétszámjegyű millió eurós” beruházást jelent.

Az első irodaépületet 2019 végére építenék fel és 2020-ig felépülne az új tesztbázis is hagyományos és elektromos tesztpadokkal. Hozzátette, hogy cégük az elmúlt 70 éves működése alatt 1500 szabadalmat jegyzett, és élen jár a motor és járműtesztelések, hajtóműrendszerek szimulációs technológiák fejlesztésében.

Az AVL komoly fejlesztéseket tervez kecskeméti és zalaegerszegi telephelyein is. A következő években az AVL zalaegerszegi járműtesztközpontjának bővítését is tervezik.

Az egész Európában egyedülállónak számító önvezető járművek tesztelésére is alkalmas zalaegerszegi tesztpálya építése tavaly kezdődött. A különleges tesztpálya bármely járműdinamikai teszt elvégzésére alkalmas lesz, amellyel eltérő körülmények között is vizsgálhatják a járművek kezelhetőségét, a fékrendszerek stabilitását, a különféle utasvédelmi mechanizmusokat.

Egyedülálló fejlesztés a valós városi közlekedést imitáló szimulációs környezet, a Smart City Zone, ahol valósághű épületek, kereszteződések, közlekedési lámpák és táblák között elemezhetők az önvezető autózás kapcsán felmerülő különféle közlekedési szituációk – írták a kiosztott közleményben.

Dirk Janetzko beszélt arról is, hogy a cég 2018-ban megduplázta magyarországi munkatársainak számát, és további jelentős létszámbővítést tervez. A cég budapesti központja a jövő év végéig költözik Érdre.

A tesztpadok 2020-ra lesznek üzemkészek, a rá következő évben pedig már teljes kapacitással üzemel majd a központ és a tesztbázis.

Világszerte 9500 alkalmazottat foglalkoztatnak, a vállalatcsoport 2017-es pénzügyi forgalma elérte az 1,55 milliárdos eurót. A magyar vállalat árbevétele tavaly 2,76 milliárd forint volt, 365 embert foglalkoztatnak, és a tervek szerint a létszámot 2022-ig mintegy duplájára, de az sem kizárt, hogy ezerre növelnék.

MTI