Orbán Viktor február 22-én az évértékelőjében jelentette be, hogy “komoly vitát szimatol” a kistelepülések önvédelmének jogáról. Van-e joguk a kistelepüléseknek megvédeni falusi-vidéki méretüket és arculatukat? – vetette fel, s azzal válaszolt erre: “ha van, akkor adjunk nekik eszközöket, hogy érvényt is szerezhessenek a joguknak, és gátat szabhassanak a beköltözéseknek. A vidék, a falu, a kisváros nem kísérleti terep, hanem örökség – tette hozzá Orbán Viktor a Várkert Bazárban és Navracsics Tibort bízta meg a jogi háttér kidolgozásával.
Beköltözők fogadása
„A helyi önazonosság védelméről szóló törvény azt fogja szolgálni, hogy ha a közösség úgy érzi, már nem tud több beköltözőt befogadni, tehessen az alkotmányos rendnek megfelelő lépéseket ennek megakadályozására” – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter az MTI tudósítása szerint a főpolgármester és a kerületi polgármesterek részvételével tartott konzultáción. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Önazonosság védelme
Navracsics Tibor a helyi önazonosság védelméről szóló törvényről tartott konzultáción visszautasította, hogy bármely népcsoport kizárása lenne a javaslat célja. Mint mondta, aki az adott településen él, eleve mentességet élvez a későbbi korlátozás alól.
Hirdetés
Kikérik a polgármesterek véleményét
A miniszter azt mondta: a törvényjavaslatnak van olyan változata, amely a kistelepüléseket célozza és nem lennének a szabályozás tárgyai a megyei jogú városok és a főváros, de van olyan elképzelés is, amely Budapestet és a megyei jogú városokat is bevenné a szabályozásba, ezért várja a főpolgármester és a kerületi polgármesterek véleményét. A törvényjavaslatnak legkésőbb a március 10-i héten az Országgyűlés elé kell kerülnie – közölte Navracsics Tibor.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Megszűrhetik a beköltözőket
A miniszter Budapesttel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős kiköltözési hullám tapasztalható, és a fővárosból kiköltözők elsősorban az agglomeráció településeire költöznek. Az agglomerációba költözők visszajárnak dolgozni, iskolába, terhelik a közlekedési infrastruktúrát. A lehetséges jogi szabályozás céljának azt nevezte, hogy ha egy közösség úgy gondolja, valamilyen intézkedéssel szűrni akarja a beköltözőket, kapjon ehhez a jogállamisággal összehangolt eszközöket.
Elővásárlási jog is jöhet
Ilyen eszköz lenne az ingatlanszerzés kizárása, a helyben lakók elővásárlási jogának általánossá tétele, az ingatlanszerzés és lakcímlétesítés feltételhez kötése és helyi adók bevezetése. A tervezet szerint ha az ingatlanárak csökkennének az intézkedés miatt, kártalanításért lehetne az önkormányzathoz fordulni. Ezeket az eszközöket az önkormányzatok szabadon alkalmazhatnák.
Bejelentkezési tilalom
Az ingatlanszerzéshez az önkormányzat előírhatná a közösség önazonossága, hagyománya szempontjából releváns kötelezettség teljesítését, és amennyiben elérik az önkormányzat által meghatározott létszámot, el lehetne rendelni a bejelentkezés tiltását. Az adózást legfeljebb tíz évre lehetne bevezetni úgy, hogy az adó mértéke csökkenjen. A sarkalatos törvény rögzítené a szabályozás alóli mentességeket is.
Önkormányzatok jogai
Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta: a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége törekszik majd arra, hogy tagjai egységes álláspontot alakítsanak ki. Szerinte azonban muszáj szélesebb összefüggéseiben nézni a javaslatot, ugyanis jelenleg az önkormányzatoknak nincsenek eszközeik ahhoz, hogy megakadályozzák például egy lakópark vagy egy vegyi üzem létesítését, esetleg egy kiemelt nemzetgazdasági beruházást. Az önkormányzatok a tervezet szerint csupán más emberekkel szemben kapnának eszközöket.
“Megtelt” tábla
A főpolgármester a fórumon arról is beszélt, hogy természetesen vannak olyan települések, amelyek a legszívesebben kitennék a „megtelt” táblát, és amellett érvelt, hogy ezt meg is tehessék, és legyen meg a tervezett szabályozás adta lehetőség Budapesten is.
Települések önrendelkezése
Ugyanakkor szerinte a tervezet a probléma egészét nem oldja meg, azt, hogy az önkormányzatokat megfosztották azoktól az eszközöktől, amelyekkel ténylegesen meg tudnák védeni a település önrendelkezését, el tudnák érni stratégiai céljaikat. A legtöbb ilyen eszközt az elmúlt időszakban elvesztették az önkormányzatok, ha egyáltalán volt nekik. Önmagában az, hogy magánszemélyek letelepedését az önkormányzat meg tudja akadályozni, lehet hasznos eszköz, de a többi problémát nem oldja meg – fejtette ki a főpolgármester.
Kiköltöznek a belső kerületekből
Sára Botond, Budapest főispánja azt emelte ki, hogy míg a külső kerületeket a beköltözés érinti, a belsőket a kiköltözés. Mindez felveti, hogy kerületenként vagy fővárosi szinten érdemes megadni a tervezetben a lehetőségeket. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció