Évről-évre rutinosabbak a Hollókői Húsvéti Fesztivál szervezői. Hétfő délelőtt esett az eső, úgy tűnt, az időjárás miatt kevesen lesznek. Aki úgy tervezte, hogy Hollókő ófaluban ebédel, annak esernyőt és gumicsizmát kellett húznia. Cikkünk végén mutatjuk helyszínen készült képeinket.
Megtelt a település
Délután, amint kisütött a nap, megtelt a nógrádi település. Annyian jöttek, hogy már be sem engedték a faluba az autókat. Megnyitották a település bejárata előtt a parkolókat, ahová rendőrök irányításával érkeztek a vendégek.
Busszal viszik a fesztiválozókat
A szervezők azonban nem estek kétségbe: a parkolótól buszokkal szállítják a fesztiválozókat a hollókői ófaluba.
Az életöröm ünnepe
A három napos Hollókői Húsvéti Fesztivál a hagyományok és az életöröm ünnepe. Gazdag folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások az elmaradhatatlan locsolkodással, koncertek, családi és gyermekprogramok nyújtanak feledhetetlen élményeket a vendégeknek.
Komolyan készülnek rá
A hagyományokhoz híven, ahogy közeledik az ünnep, a lányok már kinézik az udvar legszebb tyúkját, és különleges étrenddel dédelgetik, hogy minél gömbölyűbb tojásokat tojjanak. A fiúk pedig ezalatt nagyapjuktól örökölt vödrüket tisztogatják, fényesítik, hogy húsvét hétfőn az övék legyen a legpontosabb célzó eszköz széles e hazában.
A vödör művészete
Mert a vödör avatatlan kézben fegyver, de a hollókőiek kezében művészetté válik. Itt ugyanis még mindig vödörrel locsolnak – emelték ki a szervezők.
Idén is sokakat érdekel a fesztivál

Gazdag a program-kínálat a rendezvényen

Forgalmi dugó alakult ki a település közelében

Hollókő megtelt

Csak így lehet bejutni a fesztiválra

Kiemelt kép: húsvéti fesztivál Hollókőn. Fotó: BudaPestkörnyéke.hu