Péntek délelőtt a budakeszi CBA előtti híd alatt egy középkorú budapesti férfi holttestét találták meg az arra járók.

A helyi lap, a Budakeszi Hírmondó értesülései szerint egy budapesti lakcímmel rendelkező középkorú férfi holttestét találták meg péntek délelőtt a Dózsa György téri CBA előtt, az autós híd alatti árokban.

A tűzoltók emelték ki a holttestet, az eset körülményeit a megindított vizsgálat deríti majd ki.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az áldozat személyazonosságát sikerült megállapítani, az igazolványai nála voltak, idegenkezűségre utaló jeleket eddig nem találtak, az elhunyt férfi hozzátartozóit értesítették.

A Budakeszi Önkéntes Tűzoltó Egyesület ezt írta a közösségi oldalán az esetről: „Pénteken 11 óra után kaptuk a riasztást, mely szerint a Táncsics Mihály utcában lévő árokban személyt találtak.

A helyszínre három fővel vonultunk és a rendőrség kérésére kötélbiztosítás mellett az árokba lehatoltunk és a hivatásos tűzoltókkal együtt a személyt az átereszből kiszabadítottuk.

A helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársai már sajnos csak a halál beálltát tudták megállapítani az árokba esett személynél. Ezt követően a személyt az árokból kiemeltük „ – írták.

Kiemelt kép: Helyszínen készült felvétel – Forrás: Facebook/Budakeszi Hírmondó Hivatalos Oldala