Kétszer is támadásba lendült Húsvétkor egy rablópáros Albertirsán. A rendőrök történtek után a lakosság segítségét kérték, hogy megtalálják az ismeretlen tetteseket. A két férfi most rendőrkézre került. Cikkünk végén mutatjuk a jómadarakat.

Kiraboltak egy fiatal párt

Húsvét hétfőre virradóra érkezett bejelentés arról, hogy két maszkos fiatal férfi késsel kirabolt egy fiatal párt Albertirsa központjában. A hangjukat elváltoztató, maszkos rablók értékeket és pénzt követeltek áldozataiktól. Az egyik sértett ellenállt, mire támadója ököllel halántékon ütötte. A csapás megtette hatását, a pár két telefont, egy headset-et és néhány ezer forintot átadott félelmében. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Házaspárra támadtak

A ceglédi nyomozók még be sem fejezték a helyszíni szemlét, amikor jött a következő, az előzővel kísérteties hasonlóságot mutató rablásról szóló jelzés. A maszkos fiatalok a település másik részén egy házaspárra támadtak, késsel követelték pénzüket.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Szembe szállt vele a férj

A házaspár férfi tagja „megálljt parancsolt” késes támadójának és szembeszállt vele, miközben felesége a rabló társával dulakodott. Az 56 éves férj végül lefegyverezte a késes elkövetőt, mire a maszkos fiatalok elszaladtak a helyszínről.

Elkapták a testvárpárt

A két cselekmény tettesei után egyenruhások és nyomozók együttes erővel indultak meg. A személyleírások is elegendőnek bizonyultak az arcnélküli támadók azonosításához: a körzeti megbízottak hely-, és személyismerete sokat segített. A helyi testvérpárt, a 22 éves T. Sándort, valamint 17 éves öccsét 2023. április 17-én kora reggel fogták el – írta meg a police.hu.

Drogadagjukat akarták kifizetni

A munka nélküli fivérek beismerő vallomást tettek. Elmondták, felfegyverkeztek, majd rabolni indultak. Erőszakos pénzszerzésükből származó zsákmányukból aktuális drogadagjukat akarták biztosítani. Először egy kocsmát néztek ki, de sokan voltak, ezért továbbálltak. A település közismerten a fiatalok egyik kedvenc találkahelyeként ismert helyszínre mentek, ahol az első rablást „megcsinálták”.

Rács mögött

Pillanatok alatt elköltötték a „bevételt”, majd kor, testfelépítés alapján kerestek könnyen megtámadható áldozatot. Alábecsülték a házaspárt, akik szembeszálltak velük. Az azóta letartóztatott testvérpár ellen felfegyverkezve, bűnszövetségben elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Horogra akadtak a rablók

Horogra akadtak a rablók

Horogra akadtak a rablók

Kiemelt kép: illusztráció. További fotók: police.hu