Járművének állapota arról tanúskodik, hogy vélhetően a megengedett sebesség többszörösével haladt. Az ellátás módja arra utal, hogy a gerince sérülhetett meg az ütközésben.

Egy kanyarodásból indult ki

Súlyos baleset történt kedden háromnegyed 10 előtt pár perccel Csepelen, a Corvin út 30. számú társasház előtt. Egy Mercedes Axor típusú konténerszállító az említett épülettel szemben lévő telephelyről haladt ki, a teherautót vezető férfi balra, a Védgát utca felé szándékozott kanyarodni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem láthatta a fáktól

Irányjelzés után elkezdte a manővert, ám amikor már a szaggatott felezővonalhoz ért, balról egy motor tűnt fel. Nem sokkal odébb, a Védgát utcánál megtörik az út vonalvezetése, azaz a motoros egy jobbkanyarból érkezett, ezt azonban a teherautó sofőrje a fáktól nem láthatta.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem lehetett elkerülni a balesetet

A Suzuki GSX-S1000F vezetője vélhetően a megengedett sebességnél gyorsabban közlekedett, legalábbis a motor rongálódása erről tanúskodott. A teherautó vezetője fékezett, a motoros pedig az úttest bal oldalán próbálta kikerülni a konténerszállítót, de valószínűleg már túl közel volt a Mercedes.

Megbicsaklott a bukósisak

Így Suzuki nagy erővel a teherautó bal oldali fellépőjének csapódott, majd a motoros fiatalember feje a Mercedes vezető oldali ajtajának vágódott. Az ütközés erejét mutatja, hogy a motoros feje annyira megbicsaklott, hogy a rajta lévő bukósisak pereme elvágta a nyakát.

Azonnal kórházba szállították

A kiérkező mentők sokáig az úttesten stabilizálták az állapotát (eközben egy ernyőt tartottak fölé, nehogy még napszúrást is kapjon), majd hőtartó fóliába helyezték, gerincágyra fektették, ezek után tették hordágyra, s szállították kórházba.

Teljes útzár volt érvényben

A teherautó sofőrje sértetlenül vészelte át az ütközést. Az életmentés, majd a helyszínelés idejére a Corvin út érintett szakaszát teljes szélességében lezárták, a járműveket visszafordították. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A baleset helyszíne

Roncsdarabok és motor

Az ütközés nyomai

Eldőlve

A helyszíni szemle pillanatai

Zajlik a nyomrögzítés

Alaposan megvizsgálták a motort is

Sok darab szóródott szét

(Fotó forrása: BudaPestkörnyeke.hu/GK).