Az elsők között számoltunk be arról itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy a Rózsadombtól alig 15 km-re fekvő Pátyon emberi test maradványokat találtak egy boncmester házában. Legutóbbi cikkünkben azzal a kérdéssel foglalkoztunk, hogy éveken keresztül miként tudta a szerveket úgy kivinni a kórházból, hogy az nem tűnt fel senkinek. Most azt járjuk körbe, mit csinálhatott a szervekkel otthon a férfi.

Az egyik pátyi csoportban egészen szélsőséges dolgokat írnak. Van, aki azt vetette fel, hogy disznókat etetett az emberi szervekkel a férfi. Korábban valóban voltak állatai a boncmesternek, így amíg a rendőrség erre vonatkozóan nem ad ki információt, akár ez is elképzelhető lehet.

Egy környékbeli arról beszélt: „Mindig mondtam, hogy van azokban a fekete zsákokban valami, amiket hazahord”, egy másik környéken élő pedig azt mondta, hogy a férfi többször viccelt azzal, hogy halottakat hoz haza a furgonjával. Csütörtökön kilenc év után kiderült az igazság, tényleg halottak testrészeit vitte haza az évekig Pátyon élő férfi.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az udvarban több számozott vödröt találtak, a szomszédok szerint rendszeresen óriási tepsiket mosott. Ma már tudni vélik, hogy ezek hullaszállító lemezek voltak. A helyszínen arról is beszéltek, hogy a hűtőszekrényben emberi testrészeket találtak és a házban egy gyermek testrésze is előkerült.

A boncmester úgy bukott le, hogy eladta a furgonját és vasakat az udvarról. Az új vevő pedig felfedezte a testrészeket, majd szólt a rendőrségnek. Ezt követően indul be az ügy. Csütörtökön szinte megszállták a különleges nyomozócsoportok, helyszínelők, igazságügyi kórboncnokok a környéket, még a szomszédok sem mehettek ki az utcára. Még másnap, pénteken is a rendőrség felügyelte a környéket.

Mihez kezdett otthon a testrészekkel?

Egy vicces facebookozó arról írt, talán home officeban dolgozott a patológus. A viccet félre téve: nagyon komoly törvényi szabályozás vonatkozik a holttestek kezelésére, felhasználására, szállítására.

Elvileg kivitelezhetetlen, hogy valaki évekig emberi testrészeket, sőt halottakat lopjon ki egy kórházból úgy, hogy az nem tűnik fel senkinek. Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogyan vihette ki a férfi a halottakat és a szerveket feltűnés nélkül a patológiáról.

Mivel a pátyi férfi boncmester, kézenfekvő magyarázat lehet, hogy valamilyen kutatási céllal vitte haza a testrészeket. Ennek persze ellent mond, hogy vizsgálat után vissza is vihette volna azokat, de ő nem így tett, ráadásul kutatás miatt nem kellett volna kivinnie azokat a kórházból.

Az is meglepő, hogy nem nagyon rejtegette a testrészeket, hiszen árulta az autóját és az udvari lim-lomot, ahol végül megtalálták az első testrészeket. Erről a férfinek is tudnia kellett.

A BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak nyilatkozó pszichológus szerint a patológus deviáns magatartásának a hátterében súlyos lelki trauma állhat és a szakember szerint az sincs kizárva, hogy például a sok holttest látványától, a rajtuk végzett munkától kóros lelki elváltozások indultak meg nála.

Bizonyos esetekben előfordul, hogy valaki látszólag normális életet él, normálisan végzi a munkáját, azonban legbelül valami végzetesen megváltozik, pestiesen szólva megkattan – mondja a psziszhológus, majd hozzáteszi: ilyen esetekben előfordul, hogy sokáig senkinek sem tűnik fel az abnormális szokás.

Aki látta a Parfüm: Egy gyilkos története című filmet ismerős lehet a pszichológus állítása. A mozi főszereplője egy fiatalember, aki látszólag normálisan végzi a munkáját, szorgalmas, de valójában egy elmebeteg, aki nőket gyilkol meg azért, hogy a holttestükből illatanyagot vonjon ki. Egymás után végez a nőkkel, kifőzi a holttestüket míg végül összeáll a nagy mű, a mindennél tökéletesebb parfüm.

Egy olvasónk arra hívta fel a figyelmünket, hogy a számozott fekete vödrök mellett üstöt is találtak a férfinél. Szerinte a pátyi boncmester titokban fekete mágiával foglalkozhatott, ezért volt szüksége sokféle szervre, testrészre.

Az eddigi ismeretek szerint valószínűleg kereskedelmi célból vitte haza szinte nap mint nap, esténként a munkahelyéről, egy kórház patológiájáról a testrészeket a pátyi boncmester. Erre utal az a tény, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberi test tiltott felhasználásával gyanúsította meg a 60 év körüli férfit. Ez a bűncselekmény pedig a holttestek, illetve testrészek kereskedelmi célú illegális felhasználását feltételezi – írja a magyarnemzet.hu

A férfi tettének valódi okát majd a nyomozás fedi fel, várhatóan a rendőrség kiad majd egy erre vonatkozó közleményt. Amíg ez nem történik meg a legmerészebb elképzelések is valóságosak lehetnek, hiszen néhány nappal ezelőtt még ki gondolta volna azt, hogy él valahol az agglomerációban egy férfi, aki évekig testrészeket visz ki egy budapesti kórházból, hogy azokat hazavigye.

Kiemelt kép: Helyszíni felvétel a pátyi horrorházról – Fótó: BudaPestkörnyéke.hu