A gödöllői autópályás rendőrök szűrték ki azt a karavánt, amelynek sofőrje az intézkedés végén több mint 1 millió forintos büntetést kapott. Az ilyen balesetveszélyes vontatmányok, a lelkiismeretlen haszonlesők súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát – fogalmaz a szaktárca közleménye.

A bagi lehajtónál fogták el

Az M3 autópályán, a bagi lehajtónál vezették ki a forgalomból a rendőrök 2021. február 9-én délelőtt azt a moldáv honosságú gépjárművet, amelynek vontatmányán a sofőr két gépkocsit szállított. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

1 milliós bírság

A moldáv járművezetőnek nem csak emiatt keletkezett fizetési kötelezettsége, hanem további szabálytalanságok okán is: menetírókészülék időbeállításának elmulasztása, a vezetést megelőző 28 napra vonatkozó tevékenység, áruszállítói engedély, fuvarokmány hiánya. Mire a rendőrök mindent lajstromba vettek, 1 millió 80 ezer forint lett a bírság végösszege.

Új jogszabály alapján büntetnek

Két hete, február 1-től életbe lépett az a jogszabály, amely súlyosabb büntetésre ad lehetőséget a horrorkaravánok vezetőivel szemben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Műszakilag nem megfelelő

Az előírás új járműkategóriákra terjeszti ki a szabálytalan vontatást végző, műszakilag nem megfelelő, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények ellenőrzésének és szigorúbb szankcionálásának lehetőségét.

A rendszámot is elvehetik

Mostantól a személygépkocsikból vagy kisteherautókból álló „horrorkaravánokra” is kiszabható az akár 500 ezer forintos közigazgatási bírság. A súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó járművek visszatarthatók, rendszámukat és forgalmi engedélyüket a hatóság elveheti – írták.

Külföldi bizniszelés

A horrorkaravánok szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre több gépkocsit szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat alig rögzítve.

Haszonlesők

A lelkiismeretlen haszonlesők Magyarországon is súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát – fogalmaz a szaktárca közleménye.

Addig nem mehet tovább, amíg nem fizeti ki a bírságot

A közlekedési hatóság korábban közúton csak a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók nem megfelelő műszaki állapotát, elégtelen rakományrögzítését ellenőrizhette, szankcionálhatta. A közúti közlekedési törvény vonatkozó rendelkezése azonban a bírság vagy a pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig teszi lehetővé a jármű visszatartását.

Kitiltják a forgalomból

“A személyautókra és kisteherautókra is kiterjesztett szankcionálási lehetőség egyúttal tehát a járműszerelvények forgalomból való azonnali kitiltását is megalapozza” – írják. A továbbhaladás kötelező feltétele a bírság megfizetésén túl a közlekedésbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt a rendőrség videója a karavánról

Kiemelt kép: a rendőrség helyszíni felvétele