A vasárnapi választások legnagyobb vesztese Budapesten Horváth Csaba. Az MSZP-s politikus Zuglóban újrázott volna, azonban a választók úgy döntöttek, hogy a Momentum által jelölt Rózsa András vezeti októbertől Budapest 14. kerületét. Horváth Csaba szerint bukásában, a kerület országgyűlési képviselője, Hadházy Ákos, a Fidesz és a Tisza Párt is szerepet játszott.
Lejáratókampány folyt ellene
Horváth Csaba, három nappal a választások után azt mondta, hogy az utóbbi években szerinte komoly lejáratókampány zajlott ellene, ebben egymásra licitált a Fidesz és Hadházy Ákos, a kerület országgyűlési képviselője. Ezzel magyarázza vereségét az MSZP-s politikus, aki a harmadik helyen végzett vasárnap. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Belső ellentét
A hivatalban lévő polgármester úgy véli, ebben a versenyben egyfelől egyszerre kellett küzdenie a külső és a belső ellenfelekkel, s az sem segítette a sikert, hogy az őt támogató MSZP–DK–Párbeszéd-koalíció is csúnyán leszerepelt, mivel a zuglói választóknak csak 16,5 százaléka támogatta a szövetség fővárosi listáját.
Horváth Csaba 3. lett
A momentumos Rózsa András a szavazatok 36,61 százalékát szerezte meg. A második a fideszes Borbély Ádám lett (32,18 százalék), a regnáló polgármester, Horváth Csaba csak a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhat fel (21,37 százalék). „Egy olyan politikai helyzetbe keveredtem, ahol csak ellenségek vettek körbe, és nem volt lehetőség tisztességes kampányt folytatni Zuglóról” – mondta Horváth Csaba a Telexnek.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem vállalta az előválasztást
Az MSZP-s polgármester az év elején nem vállalta az ellenzéki előválasztást, amit Momentum és a Szikra Mozgalom kezdeményezett, így megosztott volt az ellenzék a kerületben. A politikus nem tartja hibának, hogy nem vett részt az előválasztáson, ugyanis szerinte az előválasztás is tisztességtelen körülmények között zajlott volna.
Hadházy nem támogatta
Az MSZP-s politikus szerint a Fidesz évek óta olcsó, aljas lejáratókampányt folytat ellene, de ugyanezt tapasztalja az elmúlt két évben Hadházy Ákostól is. „Tudomásul kell venni, hogy sajnos a tisztességtelen kampány nem csak a Fideszre jellemző” – mondta a zuglói polgármester Hadházyról Ákosról, aki a 2021-es ellenzéki előválasztáson előbb Horváth fontos szövetségesét, az MSZP-s Tóth Csabát győzte le Zuglóban, majd az országgyűlési választáson is nyerni tudott a választókerületben. Hadházy a kampányban Rózsa Andrást támogatta, és sokat kritizálta a kerület MSZP-s vezetését többek között a Bosnyák téri Bayer-beruházás miatt.
A Tisza Pert sem jött jó neki
A belső ellenzék miatt azok az ellenzéki érzelmű zuglóiak, akik a TISZA Párt fővárosi listáját támogatták, leginkább nem rá, hanem a Momentum polgármester-jelöltjére szavaztak. Horváth Csaba azt mondta, Magyar Péter kiadta a jelszót: nem szabad a DK-ra és az MSZP-re szavazni. Azt nem lehet ellenőrizni, hogy valóban a Tisza Párt szavazói döntötték-e el a zuglói polgármester-választást, ám tény, hogy a kerületben Magyar Péterék fővárosi listája kapta messze a legtöbb szavazatot (29,31 százalék). Rózsa András polgármesterként pedig majdnem annyi szavazatot gyűjtött be, mint amennyien a Tisza Párt és a Momentum fővárosi listájára szavaztak Zuglóban
22 éve politizál
Horváth Csaba még nem tudja, hogy októbertől mit fog csinálni, addig ugyanis ő vezeti Zuglót. 22 éve tölt be valamilyen pozíciót. 2002-től 2014-ig országgyűlési képviselő, és az első négy évben a 2. kerület polgármestere volt. 2006-től Demszky Gábor főpolgármester-helyetteseként dolgozott, és 22 éve tagja a Fővárosi Közgyűlésnek. Öt éve az ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltjeként nyert Zuglóban, akkor a szavazatok 50,33 százalékát kapta. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: