A törökbálinti temetőben avatták fel Igaly Diána síremlékét. Az olimpiai bajnok tavaly áprilisban koronavírusban halt meg. A síremléket Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár és Elek Sándor, Törökbálint polgármestere leplezte le.

Felavatták a síremléket

Felavatták Igaly Diána síremlékét. Az olimpiai bajnok sportlövő 2021. áprilisában halt meg 57 éves korában. Törökbálinton élt, a helyi temetőben helyezték örök nyugalomra. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

„Dolguk van a földön”

A síremléket Elek Sándor, Törökbálint polgármestere és Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közösen leplezte le. „A bajnokoknak dolguk van a földön életükben és holtukban is, Igaly Diána élete nem ért véget azzal, ami tavaly történt” – mondta az avatóünnepségen az államtitkár.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Teveiről beszélt a sportoló

Kovács Zoltán azt mondta, az Igaly Diána “életéből fakadó feladatok itt maradtak és azt az örökséget rótták az utókorra, hogy az elképzeléseit tovább vigyük”. Az államtitkár arról is beszélt, hogy halála előtt a sportoló, elmesélte terveit egy sportlövő központ létrehozásáról és elképzelései találkoztak a kormány célkitűzéseivel. 

Igaly Diána, olimpiai bajnok

Forrás: MTI

Segítik beteljesedni a terveit

Ennek lényege nemcsak a sportlövészet, hanem az utánpótlásnevelés támogatása is, valamint a honvédelmi, illetve oktatási feladatok megszervezése.  “Az a feladatunk, hogy segítsünk beteljesíteni az ő terveit” – fogalmazott az államtitkár.

A Korányi kórházban halt meg

A sportlövő tavaly márciusban kapta el a koronavírust. Akkor közleményében azt írta a család, hogy minden előírást betartottak, gondosan ügyeltek arra, hogy ne kapják el a fertőzést. Igaly Diána állapota azonban rohamosan romlott, lélegeztetőgépre került. Azonban szervezete pár hét múlva feladta a harcot, a sportoló 57 éves korában, a Korányi kórházban halt meg.

Drága Édesanyám

Halála után fia búcsúlevelet írt édesanyjának. „Leírhatatlan fájdalom, hogy ennyire igazságtalanul korán kell ezeket a sorokat megírnom Neked. Habár szavakkal nem mindig tudtam kifejezni azt a hálát, szeretetet, amit érzek, de mindig igyekeztem tetteimmel tudatni veled: köszönöm. Köszönöm Neked azt az odaadást, gondoskodást és önzetlenséget, amivel még a nehéz időszakokban is éreztetted velem gyerekként, hogy biztonságban vagyok”.

Igaly Diána fia az avatóünnepségen

Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Így búcsúzott a fia

„Köszönöm a mérhetetlen szeretetet, amit kaptam Tőled, amivel mindig tudattad velem, hogy itt vagy nekem. Tudom, mekkora örömmel vártad a közös programokat, meghasad a szívem, ha arra gondolok, mennyi élmény várt volna még ránk. Emlékszem, milyen büszkén és boldogan ültetted a virágokat a lőtéren. A közös lövészetekre, a kávézásokra, a Nagyrévi nyaralásokra. Arra, hogy mennyire örültél az örömömnek, vagy osztoztál bánatomban. Hogy milyen boldog voltál, amikor rám talált a szerelem”.

2004-ben lett olimpiai bajnok

Igaly Diána a magyar sportlövészet egyik legnagyobb alakja, női skeetben mindent megnyert, amit lehetett. Olimpián 2004-ben, világbajnokságon 1998-ban és 2002-ben, Európa-bajnokságon pedig 1989-ben diadalmaskodott egyéniben. A szakág ötkarikás debütálásán, a 2000-es sydneyi játékokon bronzérmet nyert, összességében vb-n 11, Eb-n pedig 13 alkalommal állt dobogóra.

Kitüntetései

A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, és a Magyar Sportlövők Szövetségének Életműdíjával kitüntetett sportoló tavaly áprilisban hunyt el, életének 57. évében.

Klubot alapított

Igaly Diána a családjával Törökbálinton élt. 2007-ben édesapja emlékére megalakult az Igaly József Lövészklub Budaörsön. 2019-ben életműdíjat kapott a Magyar Sportlövők Szövetségétől. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Elek Sándor és Kovács Zoltán felavatják Igaly Diána síremlékét – Forrás: MTI/Bruzák Noémi