Fordulat az 5. kerületi lakástűzben elhunyt nő ügyében. A rendőrség korábban azt állította, hogy a nő az ágyában dohányozhatott, és emiatt keletkezett a tűz, amelyben a kétgyermekes anya elhunyt. Csakhogy a nő ismerősei jelezték, hogy az áldozat soha nem dohányzott. A Patent Egyesület pedig közleményben tudatta, hogy a nő tőlük kért segítséget, mert férje bántalmazta, majd megfenyegette. A férfi “lassú halált” ígért a nőnek, erről ebben a cikkünkben írtunk. 

Elfogták a férjét 

Kedd délelőtt a rendőrség egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy már emberölés miatt nyomoznak, a nő meggyilkolásával pedig a férjét gyanúsítják, akit a TEK kommandósai el is fogtak. Az elfogásról készült videót cikkünk végén tudod megnézni. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Hívta a rendőröket

Január 29-én kaptak bejelentést arról, hogy a Stollár Béla utcában lángol egy lakás. A bejelentést egy 43 éves ír férfi tette. A tűzoltók perceken belül kiértek a helyszínre és eloltották a lángokat. A nyitott ajtón jutottak be. És egy elszenesedett, női holttestet találtak a nappaliban. A bejelentő elmondta, hogy ő nem volt délelőtt a lakásban, ahol volt neje lakott két kiskorú gyermekükkel. A férfi azt állította, hogy mikor odaért, füst szivárgott ki az ajtó alatt. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Álruhában ment ölni a férj

Forrás: police.hu

Hívta a rendőröket

A férfi azt mondta, telefonon próbálta elérni a nőt, de nem sikerült. Nem ment be a lakásba, s hívta a rendőröket. Azt mondta a rendőröknek, hogy nem lakik Magyarországon, de havonta jár ide meglátogatni a gyermekeit. A tűz eloltása után jött a helyszíni szemle.

Mécsesek és cigarettacsikkek voltak a szobában 

Az ülőgarnitúrán a nő teste háton feküdt, körülötte mécsesek, cigarettavégek voltak, a rendőrség szerint. A helyszíni szemlén nem támadt gyanújuk, hogy idegenkezűség, vagyis gyilkosság történt volna. Kutyával is keresték égésgyorsító nyomait, de ilyet nem találtak. A szemle szerint a tüzet ágyban dohányzás okozta – azonban a tűzvizsgálati eljárás még folyamatban van. A helyszíni szemle után jött a hatósági boncolás. Az orvosszakértő sem állapított meg olyan nyomokat, amik gyilkosságra utalnának – állította a rendőrség az eset után. 

A rendőrség első verziója 

A rendőrség akkor kihallgatta a férjet, kamerakutatást végeztek. Utóbbi során ellenőrizték a lépcsőházi kameraképeket, és itt állapították meg, hogy az elhunyt nő egyik gyereke a tűz napján reggel elment, később a volt férj is a másik gyerekkel taxival távozott. Ezt követően a férj elment egy belvárosi kávézóba, majd egy edzőterembe, ahol délig volt. Kondizott, szaunázott, majd visszatért volt feleségéhez, ekkor észlelte a tüzet. 

A TEK kommandósai fogták el

Forrás: police.hu

Fordulat az ügyben

A lépcsőházi kamera felvételén ötven főt azonosított a rendőrség. A rendőrség le is modellezte a férfi útvonalát, és a kamerafelvételek kielemzése során kiderült, hogy az általa elmondottak nem teljesen fedik a valóságot. A BRFK most azt közölte, hogy a fordulat február harmadikán következett be, amikor arra vonatkozó gyanú merült fel, hogy a volt férj, miután reggel a gyerekekkel együtt elhagyta a lakást, valahol átöltözött, magát kámzsával és sisakkal álcázva tért vissza a helyszínre.

Átöltözött és visszament a lakásba

A lakásban megölte a nőt, távozott, majd újra átöltözve tért megint vissza, amikor hívta a 112-t. A február 3-án elvégzett igazságügyi orvosszakértői boncolás bántalmazásra utaló nyomokat talált.

Elfogta a TEK 

A BRFK emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást. A 43 éves, ír állampolgárságú férjet a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége 23 óra körül egy 9. kerület, Ferenc körúti társasházban fogta el. A gyanúsítottként kihallgatott férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. A gyanúsított tagadta bűncselekmény elkövetését. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A férfi elfogásáról készült videó

Kiemelt kép: a férfi a gyilkosság után elment átöltözni – Forrás: police.hu