Még a hatóság ellenőrei is majdnem elhányták magukat attól, amit az egyik budapesti távol-keleti étteremben láttak. Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat tártak fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei október első napjaiban. Az ellenőrzésről készült gyomorforgató videót a cikkünk alján lehet megnézni.

Pöcegödör

Az étterem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették az ellenőrök az ott tapasztalt általános takarítatlanság, továbbá a nem nyomonkövethető, valamint lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű alapanyagok miatt, igazi pöcegödröt találtak, döbbenetes, hogy itt ételt készítettek.

Semmi sem volt rendben

Az elmúlt hetek ellenőrzései során egy budapesti távol-keleti étteremben tapasztaltak súlyos higiéniai hiányosságokat a Nébih szakemberei. Az egység üzemeltetője sem a tevékenység végzéséhez szükséges külön engedélyt, sem a dolgozók egészségügyi alkalmassági igazolását nem tudta bemutatni.

Kosz-mocsok

Az alapvető dokumentációs hiányosságokon túl az üzlet szinte minden helyiségében, de még az udvaron is egymást érték a higiéniai problémák.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Élelmiszerek a szutykos padlón

Többek között a kiszolgáló- és tálalópult szennyezett, higiénikus élelmiszertárolásra alkalmatlan volt. A mögötte kialakított egymedencés mosogató és kézmosóban a lefolyó koszos volt, a szintén kifogásolható állapotú padozaton élelmiszert tároltak.

Mindent együtt tároltak

A különösen takarítatlan főzőkonyha hűtőtereiben együtt tárolták a nyers zöldséget, a fagyasztott élelmiszert, a nyers tésztát és a húst, ami komoly élelmiszerbiztonsági kockázatot jelent.

Undorító lötty

Piszkosak voltak a berendezési tárgyak, a főzőberendezések körül pedig ismeretlen eredetű, undort keltő folyadékot találtak az ellenőrök. 

Az udvar is gáz volt

Az egység hűtőtereiben általános szennyezettség uralkodott. Ez alól nem jelentettek kivételt az udvari részben elhelyezett hűtők sem, a fagyasztóláda tetején például, egy félig fedett helyen pácolt húst és friss tésztát tároltak.

Koszos a vendégtér

Mindezek mellett a vendégek részére kialakított mellékhelyiség padozata, oldalfala koszos volt, és a higiénikus kézmosás feltételeit sem biztosították.

Azonnal bezárták

Az étteremben tapasztalt hiányosságok miatt a Nébih azonnali hatállyal felfüggesztette az egység tevékenységét. Egyúttal a szakemberek csaknem 350 kg nem nyomonkövethető, lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű élelmiszert azonnali hatállyal kivontak a forgalomból, azok forgalomba hozatalát megtiltották, továbbá elrendelték az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.

Takarítás, bírság

Az egység kizárólag az élelmiszerbiztonsági hiányosságok maradéktalan kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatja majd tevékenységét. Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van – írja a Nébih a friss közleményében.

Kiemelt kép forrása: Nébih