Kedden elhunyt Bényi Ildikó, az Önök kérték című műsor legendás háziasszonya, aki február 26-án ünnepelte az 55. születésnapját. Kollégái szívszorító szavakkal emlékeztek meg a legendás műsorvezetőről. Bényi Ildikó 1997 óta vezette a Duna Önök kérték! című műsorát és teljesítette a nézők napi kívánságait.

28 éve indult a műsor

A csütörtöki Önök kérték! című kívánságműsorban is megemlékeztek Bényi Ildikóról. A műsor rendhagyó módon indult: az 1997-es első adással, amiben a fiatal műsorvezető először köszöntötte a nézőket. „Már biztosan önökhöz is elért a tragikus hír: elvesztettük azt a műsorvezetőt, aki csaknem 28 éve először üdvözölte a nézőket a jól ismert főcím után” – mondta szomorúan Radványi Dorottya, aki átvette Ildikó helyét a műsorban. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. 

Helyettesítésről volt szó 

Radványi Dorottya azt mondta, bízott benne, hogy nem kell tartósan vezetnie az Önök kérték!-et. „Amikor pár hete átvettem tőle ezt a feladatot, csak reménykedtem benne, átmeneti helyettesítésről van szó. De sajnos végleg búcsúznunk kell tőle”. Ez is érdekelhet: Az ország legjobb onkológusai küzdöttek Bényi Ildikó életéért, a műsorvezető halála előtt köszönőlevelet írt az orvosainak

Hirdetés

 

 

 

Visszavárták a kollégái

A műsorvezető közösségi oldalán is elbúcsúzott szeretett kolléganőjétől: „Ildikém, nem ebben állapodtunk meg! De nagyon nem! Arról beszélgettünk egyszer, hogyha már visszavonulok, Te veszed át a helyem. Szépséges ragyogásod, nevetésed, mind a házban, mind a képernyőn nagyon hiányzik már most! Ahogy sietős lépteid is a sminkben, a fodrásznál, a kedves szavaid, ahogy üdvözöltük egymást műsorainkba menet. Ildikém, nem lett volna szabad ennyire sietni… Mindnyájan marasztaltunk volna még szeretettel, nagyon sokáig. Megrendítő a távozásod”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kedvenc dalai szóltak 

A csütörtöki Önök kérték-ben  lejátszották az Úgy szeretném meghálálni című szerzemény, amely Bényi Ildikó egyik kedvenc dala volt. Kovács Kati szerzeménye után Bényi Ildikó kedvenc, lelkéhez közel álló dalait játszották le. Ezenkívül részleteket közöltek a tragikusan fiatalon, mindössze 55 éves korában elhunyt műsorvezető interjúiból is.

A Republic is megszólalt 

A csütörtöki adást a Republic a Csend beszél tovább című dalával zárták, amelynek egyik sora így hangzik: „Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a Nap nevet. Elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat.”

Novodomszky Éva is búcsúzott

Novodomszky Éva, a Családi kör műsorvezetője megható gondolatokkal emlékezett: „Ildi az volt, akinek látszott: Igazi, őszinte, kedves, mosolygós, gondoskodó, figyelmes, játékos, okos és erős. Azt hiszem, nem tudtam, mennyire erős. Nagyon nagy űrt hagy maga után és egyelőre azt sem tudjuk, hogyan lehetne ezt kitölteni, és hogyan lehetne megemészteni azt, ami vele történt”.

Súlyos beteg volt 

Kedden, 55 éves korában meghalt Bényi Ildikó. Az MTVA műsorvezetőjének szervezetét pár hónnappal ezelőtt újra megtámadt a gyilkos kór. Néhány hete vezette utoljára az Önök kérték című kívánságműsort. Ildikón egyáltalán nem látszott rajta, hogy valójában milyen harcot vív az életéért. Csak a legközelebbi családtagjai, a barátok és néhány kollégája tudta, hogy Ildikó szervezetét már hónapok óta súlyos betegség emészti, emiatt pedig folyamatos kezelés alatt állt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. 

Kiemelt kép: Bényi Ildikó és Radványi Dorottya – Forrás: MTV/Zih Zsolt