Keddig kell összegyűjteniük a gyermekorvosoknak azokat az 5-11 év közötti jelentkezőket, akiknek szülei be kívánják oltatni gyermekeiket koronavírus ellen. A kiskorúakat Pfizer vakcinával oltják.

December 14-én érkezik a vakcina

Az 5-11 éves korosztály COVID elleni oltóanyaga várhatóan december 14-én, a tervezettnél egy héttel korábban megérkezik az országba. December 8-tól már a szülőknek is lesz lehetősége online regisztrálni gyermeküket oltópontra.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A rendelőkben is lehet jelentkezni

Azon jelentkezők számát, akik a gyerekorvosi rendelőkben kívánják beoltatni gyermekeiket, a házi gyermekorvosoknak keddig kell összegyűjteni. A határidő betartása pedig azért fontos, mert a beérkező oltásokat az előzetes igényfelmérés alapján fogják szétosztani – mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Pfizerrel oltanak

Az oltás első napjaiban csak azoknak a gyermekeknek tudnak Pfizet oltóanyagot biztosítani, akiknek a szülei december 7-ig igényelték azt.

Ezek a dokumentumokat kell vinni

Az oltás napján a gyermek tajkártyáját, egy a személyazonosságát igazoló dokumentumot, a szülői hozzájáruló nyilatkozatot, valamint az esetleges betegségekről szóló nyilatkozatot kell magukkal vinni.

Biztonságot ad

A védőoltások felvételével a gyermekek akut betegségeinek súlyos lefolyása, a long-covid szindróma és a sokszervi gyulladás kialakulása is megelőzhető, sőt a gyerekek beoltása által a hozzátartozók is nagyobb biztonságban lesznek.

Megúszhatjuk a karantént

„Emellett az 5-11 évesek beoltásával a karanténnal járó sok-sok pszichés mellékhatás, illetve a sokszor tapasztalt elhízás is elkerülhető” – Havasi Katalin Nemzeti a Egészségbiztosítási Alapkezelő munkatársa.

Nincs komolyabb mellékhatása

A szakember azt mondta, hogy a gyermekek esetében nem kell komolyabb oltási reakcióktól tartani, hiszen a külföldi tapasztalatok szerint az 5-11 évesek oltási reakciói teljesen megegyeznek az idősebb gyerekek, illetve a felnőttek esetében tapasztalható mellékhatásokkal.

Oltás után ez tapasztalható

„Kis izomfájdalom, bőrpír vagy duzzanat jelentkezik az oltás helyén, de ezek a tünetek egy-két napon belül elmúlnak. Ráadásul a felnőttekhez képest a gyermekeknél ritkábban és sokkal kevesebb mellékhatás jelentkezik, súlyos oltási reakciót pedig, mint például a szívizomgyulladást vagy anafilaxiás reakciót, abszolút nem tapasztaltak” – mondta Havasi Katalin.

A hatóanyag azonos a felnőttek oltásával

Pfizer vakcinája tehát az 5-11 éves korcsport esetében is hatékony és biztonságos, mindössze a felnőtteknek és a gyermekeknek szánt dózis mennyisége eltérő, a hatóanyag azonban egyforma.

Ők nem kaphatják meg

Az 5-11 évesek közül a szakember szerint csak azok nem kaphatják meg a vakcinát, akiknek esetleg korábban súlyos allergiás reakciója volt, nekik intézményi háttérrel javasolt az oltás felvétele, és szintén az orvos kezében van a döntés az oltás időpontjáról akkor is, ha az oltásra váró immunrendszert gyengítő kezelést kap. Akut lázas betegség esetén pedig meg kell várni, ameddig a gyermek meggyógyul.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció