Forgalommal szembe hajtott fel az M3-as autópályára egy autós múlt pénteken. Egy szabályos közlekedő autó belecsapódott a menetiránnyal szemben hajtó pick-upba.

Szeptember 11-én több jármű ütközött össze az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalának 108-as kilométerszelvényében, az M25-ös autóút lehajtójánál. A balesetben ketten sérültek meg.

A Magyar Közút szeptember 14-én tette közzé saját kamerarendszerének felvételét a balesetről. Ezen jól látszik, hogy az M25-ös felől érkező, üres utánfutót vontató sötét furgon menetiránnyal szemben fordul rá az M3-asra.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

EZ IS ÉRDEKELHET: Halálos baleset: egy 18 éves lány vesztette életét, miután 3 autó ütközött

A Miskolc irányából, egyébként szabályosan közlekedő  érkező és azonnal fékező szürke személyautó pont a kanyarodó furgon és az utánfutó közé csapódott, aminek következtében a furgon megpördült, a leszakadó utánfutó pedig az ellentétes irányban kisodródott. A 67 éves sofőr által vezetett pick-upban 4 gyermek és két felnőtt utazott.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. számos megelőző intézkedést tett már, hogy megakadályozza az autópályán azokat a baleseteket, amelyeket forgalommal szemben haladó autósok okoznak. Eseményfelismerő kamerákat és érzékelőket telepített, amelyek szembehajtás esetén azonnal riasztást adnak, továbbá valamennyi fel- és lehajtónál megerősített jelzésrendszerrel segítik a tájékozódást.

Kiemelt kép: részlet a videóból