Egy nap leforgása alatt két baleset is történt vasúti átjárókban. Vásárosdombónál egy autó a tilos jelzés dacára hajtott a sínekre, Egyed-Rábacsanak közelében pedig egy autós szintén figyelmen kívül hagyta a fénysorompó tilos jelzését, emiatt egy vonat oldalának csapódott.

Tilos jelzés

A vásárosdombói balesetben egy férfi és egy nő vesztette életét, azt követően, hogy a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtottak. A balesetet egy helyi férfi is végig nézte, aki a kisgyermekével akart átmenni gyalog az átkelőn, de a piros jelzés miatt éppen várakoztak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Próbáltak jelezni a sofőrnek

Lakatos László Kornél az esetről az RTL Híradónak azt mondta, hogy látta, szemből, lassítás nélkül közeledik egy autó a sínek irányába, ezért megpróbált jelezni neki. „Intettem neki kézzel, hogy lassítson egy kicsit, hogy álljon meg, mert jön a vonat, de nem fogadott szót.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A levegőbe repült

Elmondta, hogy az ütközés hatására a kocsi a levegőbe repült, majd többször megpördült a földön. A férfi azonnal a kocsiban ülők segítségére sietett egy másik emberrel együtt, azonban az autó ajtaját nem sikerül felfeszíteniük, ezért hívták a hatóságokat.

Egy gyermek is látta

A férfi azt is elmondta, nagyon megijedtek és csodálja, hogy a gyermeke nem kapott sokkot a látottak miatt. A híradóban egy helyi asszony is megszólalt, aki elmondta, egy nagy csattanásra figyelt fel, szerinte mindenki, aki a környéken járt igyekezett segíteni, ő azonban nem ment közelebb a baleset helyszínéhez. „Nem mentem oda, én az ilyet nem szeretem nézni”

Ezt mondja a MÁV szóvivője

Az eset kapcsán a MÁV szóvivője, Bieber Anett elmondta a Pécsről Budapestre tartó InterCity az ezen a szakaszon megengedett 110 kilométer per órához képest kevesebbel, 98 kilométer per órával közlekedett, és minden egyéb előírást betartott. A vonaton lévő 150 utas közül senki sem sérült meg.

Nem ez volt az egyetlen baleset

A Baranya megyében történt tragikus baleseten túl Egyed-Rábacsanak közelében is is vonattal ütközött egy autó, a MÁV szóvivője ennek kapcsán azt mondta, az átjáróban a fényjelző készülék pirosat mutatott. A vonaton a baleset idejében nem volt utas, és szerencsére az autóban lévők sem sérültek meg.

Rengeteg a hasonló baleset

A vasárnapi balesetekkel együtt 73-ra nőtt az idei vasúti átjáróban történt balesetek száma. A múlt évben összesen 86 ilyen balesetben 18-an haltak meg, míg idén már most 31-en vesztették életüket a vasúti átjárókban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az RTL riportja itt nézhető vissza:

Ez is érdekelhet:

Belerohant egy buszba egy Mazda a 11. kerületben – Fotók a helyszínről

Kiemelt kép: RTL Klub videorészlet