A Pest megyei vizsgálók befejeztek egy 2018-ban indított eljárást, írja a rendőrség oldala. A tettes az évekkel ezelőtti bűncselekményei miatt jelenleg is letartóztatásban van.

Iskolapszichológusnál vallott

Egy középiskolás lány 2018 tavaszán kereste fel az iskola pszichológusát, hogy elmesélje neki az évekkel ezelőtt történt traumáit. Az édesanyjával élő, szerencsétlen lány 2009. és 2014. között élte át a nevelőapja szexuális bántalmazásait. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

10 éves korában kezdődött

A lány még csak 10 éves volt, amikor nevelőapja elkezdte abuzálni: kezdetben szájra adott puszival, simogatásokkal közeledett felé. Az étvágya azonban nem csillapodott a férfinak, aki végül a közösülésre is rávette a kislányát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hiába ellenkezett

Az aktusokat otthon vagy az autójában követelte ki a férfi, aki nem hagyta, hogy a lány ellenkezzen, de egy idő után a kislány már nem is mert, mivel rettegett, és nem akart beszélni erről az egészről.

Büntette a lányt

Amikor vonakodott, a férfi megbüntette a kislányt: eltiltotta a telefonjától, ideiglenesen nem játszhatott a számítógépen, nem nézhetett tévét és nem találkozhatott a barátaival. Eközben élettársa már közös gyermekükkel volt várandós.

Igazságügyi pszichológus vizsgálta ki a lányt

A feljelentéskor már nagykorú áldozatot igazságügyi pszichológus vizsgálta ki, aki azonnal észrevette a lányon a szexuális trauma, az önutálat és saját maga hibáztatásának egyértelmű jeleit.

Igazat mondott

A szakpszichológus szerint a lány által elmondottak valóságosak, sőt a történetét megtapasztaltnak véleményezte. Az anya megdöbbent a hallottakon, semmi jelét nem látta akkoriban a történteknek, egyébként is magába forduló lányán változást nem vett észre.

Tavaly fogták el

A rendőrök végül 2020 májusában fogták el a nevelőapát, akit rögtön ki is hallgattak. Külföldön tartózkodott, és bár nemzetközi elfogatóparancs volt kiadva ellene, csak tavaly tudták elfogni, amikor a férfi hazatért az élettársához és annak két kiskorú gyermekéhez. A rendőrök 2020. május 14-én elfogták és őrizetbe vették a most 44 éves N. Ferencet, aki jelenleg is letartóztatásban van.

Mindent tagad

A 44 éves férfi a kihallgatásakor tagadta az ellene felhozott vádakat. Az áldozat édesanyja korábban beszélt neki a büntetőeljárásról és arról, hogy a rendőrség körözi, de a nevelőapa csak annyit mondott: „nem érdekel az eljárás”.

Ügyészség dönthet a férfiról

A Pest megyei rendőrök az ügy nyomozási cselekményeit elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay