A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy ismert orvos és az összekötőjeként működő betegápoló ellen. Az orvos vesztegetési pénzért valótlan okokkal vett fel illetve tartott bent kórházi osztályon betegként olyan embereket, akiket a betegszállító közvetített felé. Azok a betegek, akik fizettek az orvosnak, szintén nagy bajba kerültek.

Vezető beosztású orvos

Az ügy 1. rendű, vagyis legfontosabb vádlottja egy Pest vármegyei kórház vezető beosztású orvosa volt, aki önállóan dönthetett járó- és fekvőbeteg felvételről. Az orvos munkájából adódóan ismerte meg a 2. rendű vádlottat, aki betegszállítóként dogozott a kórházban. Úgy tudjuk, az orvost sokan ismerték a településen, kevesen gondolták róla, hogy korrupt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Összejátszott a betegápoló a dokival

A betegápoló először 2013 körül kereste meg azzal az orvost, hogy egy idős beteget el akarnak bocsátani a kórház egy másik osztályáról, de hozzátartozói nem tudják elhelyezni. A betegszállító azzal kapcsolatban érdeklődött az orvosnál, hogy pénzért felvenné-e az ő osztályára. Mivel ebbe az orvos beleegyezett, ezért ezt követően 2021. július 1. napjáig a betegápoló rendszeresen közvetített felé olyan embereket, akik pénzt fizettek bizonyos nem legális szolgáltatásokért, vagyis “kilóra” megvették az orvost.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Azért fizettek, hogy kórházban maradjon a hozzátartozójuk

A vesztegető betegek és hozzátartozóik egyik csoportjába azok tartoztak, akik hasonlóan az első esethez nem tudták vagy nem akarták idős hozzátartozóikat elhelyezni azután, hogy a kórházból elbocsátották. Ekkor az orvos megfelelő vesztegetési pénz ellenében az általa irányított osztályra felvette őket és ott tartotta, amíg erre igény mutatkozott – vélhetően a beteg élete végéig.

Táppénzcsalás

A másik csoportba azok tartoztak, akiknek arra volt szüksége – különböző okokból – hogy őket fekvő- vagy járóbetegnek nyilvánítsák illetve, hogy az ilyen jellegű ellátásukról orvosi igazolást kapjanak anélkül, hogy ez a valós állapotot tükrözte volna. Az igazolásokat azután táppénz igénylésére használták fel. Ide sorolhatók azok is, akik plasztikai beavatkozások társadalombiztosítás általi támogatásának megszerzéséhez kértek orvosi igazolásokat. 

Bűnözőknek segített megúszni a börtönt

A harmadik csoportba azok tartoztak, akik más célból kérték hamis igazolások kiállítását és az azt alátámasztó dokumentáció kreálását az orvostól. Azok segítségével ugyanis próbálták elkerülni bírósági tárgyalásokon történő megjelenést, illetve – akár többször is – halasztást próbáltak kieszközölni letöltendő szabadságvesztésük megkezdésére.

Rendszeres vesztegetés

A vesztegető betegek és hozzátartozóik, vagyis az ügyfelek alkalmi vagy rendszeres szolgáltatásokért pár tízezertől több százezer forintig terjedő összegeket fizettek. A pénz legtöbbször a betegszállító vádlotton keresztül jutott el az orvosig úgy, hogy abból a betegszállító is levette a részét.

Lebuktatták

Az orvost végül a Nemzeti Védelmi Szolgálat buktatta le egy megbízhatósági vizsgálat során. Akkor is szintén többszázezer forintért vállalkozott arra, hogy megfelelő okiratokat állít ki, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy azokkal letöltendő szabadságvesztés megkezdésének elhalasztását kezdeményezzék.

Csak pár milliót tudtak rájuk bizonyítani, de tízmilliókat nyúlhattak le

A vádirat szerint a cselekményekkel az orvos legalább öt és félmillió míg a betegszállító közel egymillió forint bizonyítható vesztegetési pénzhez jutott. A Pest Vármegyei Főügyészség az ügyben az orvossal szemben 19 míg segítőjével szemben 17 rendbeli  korrupciós cselekmény miatt emelt vádat. Ezen túl az őket megkereső és a szolgáltatásokért fizető további 9 személy ellen is vádat emeltek a vesztegetés miatt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció