Januártól drágultak a fővárosi P+R parkolókban, köztük a 11. kerületi Etele téren és Őrmezőn található létesítményekben is többet kell már fizetni. Újbuda más részein is áremelés történt, sőt Albertfalva is nemsokára fizetős övezet lehet.
Drágulás januártól
Januártól drágábbak lettek a tömegközlekedési csomópontok mellett lévő fővárosi P+R parkolók. Reggel 6 és este 10 óra között 450 forintot kell fizetni naponta, szemben a korábbi 350 forintos tarifával. Az éjszakai időszakban – este 10-től reggel 6-ig – 200 forint az óradíj, ami majdnem a duplája az emelés előtti 105 forintnak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Az utcai parkolás díja is emelkedett
A 11. kerületen belül, a dél-lágymányosi részen, a Bogdánfy utca–Irinyi József utca–Október huszonharmadika utca–Bocskai út–Kosztolányi Dezső tér–Bartók Béla út–Hamzsabégi út által határolt területen a korábbi 300 forint („C várakozási övezet”) helyett 450 forint („B várakozási övezet”) lett a parkolás díja óránként. Ezzel Lágymányoson egységessé vált a díjazás.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Allee bevásárlóközpont miatt
Az önkormányzat magyarázata szerint azért volt szükség az emelésre, hogy az Allee bevásárlóközpont áraihoz emeljék az utcai díjakat, így az autósok nem a környező utcákban parkolnak majd, hanem bemenne a plázába.
Hosszabb lett a fizetős időszak
Az óradíjváltozás mellett a fizetős időszak is hosszabb lett, munkanapokon 8 és 20 óra között kell fizetni a parkolásért. Ha a fővárosi döntés megszületik, Albertfalvára is kiterjeszthetik a díjfizetést, így szinte nem lesz olyan rész Buda déli részén, ahol ingyen lehetne parkolni. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Újbuda (11. kerület) parkolás-zónái
Infostart/BPK, Kiemelt kép: Fizetős P+R parkoló Kelenföldön, a 11. kerületben – Fotó: BPK