A szomszédok elmondása szerint ismét rendőrök jelentek meg annál a pátyi háznál, ahol emberi test maradványok kerültek elő. Az ott élők legnagyobb meglepetésére a maradványokat hazalopó boncmester becsöngetett a szomszédokhoz.

Visszatért pátyi házába kedden az az egykori boncmester, aki a gyanú szerint volt munkahelyéről halott emberek testrészeit és szerveit hordta haza. Szomszédjai szerint a férfi már hétfőn feltűnt háza kertjében, sőt, akikkel jobb viszonyt ápolt, azokhoz becsöngetett, hogy magyarázatot adjon a róla terjedő hírekre – írja a Blikk.

Azt hittem, elájulok, amikor a szomszédasszonyom mesélte, hogy néhány perce beszélt Dénessel. Állítólag elnézést kért tőle, mert napokon át rendőrök és riporterek lepték el az amúgy csendes utcánkat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A leghatározottabban cáfolta azokat a híreket, amelyek napok óta terjednek róla. Azt állítja, nem követett el semmit, mindenben ártatlan. Bevallom, én nem örülök annak, hogy szabadon jár-kel, ki tudja, mire képes az, aki ilyen szörnyűséget tett, már amennyiben tényleg megtette – idézte fel az elmúlt napok történéseit egy utcabéli hölgy, aki amúgy legendásan rossz viszonyt ápol a gyanúsítottal.

Az asszony haragjának oka, hogy R. Dénes többször is megfenyegette őt és a családját, hogy rájuk hívja a rendőrséget, ha hangoskodni mernek. A hangoskodás oka egyébként egy születésnapi buli volt.

Kedden több rendőr érkezett a horrorházhoz. Egyikük a rendőrségi autóból két ásót is kivett. Ebből következően nem kizárt, hogy további emberi maradványok után kutatnak.

A férfi vélhetően eddig azért nem bukott le, mert nemcsak boncmesterként dolgozott az egyik fővárosi kórház patológiáján, hanem egy halottak szállításával foglalkozó cégnél is munkát vállalt. Valószínűleg R. Dénes saját maga volt a szállító is, tette ezért nem tűnt fel sokáig senkinek.

A pátyi horrorházról szóló cikkeinket ide kattintva éred el!

Ahogy azt elsőként megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon a pátyi horrorház-ügy akkor robbant ki, amikor a boncmester eladta az autóját, a vevőket pedig megkérte, menjenek be az udvarba és nézzék meg. Ő nem volt otthon, a vevők viszont alaposan körülnéztek az udvaron és a felhalmozott lim-lom között emberi testrészeket találtak, ezt követően szóltak a rendőrségnek.

A nyomozók, helyszínelők napokra lezárták a környéket. Egyelőre a rendőrség nem kezdeményezte a férfi letartóztatását, úgy tudni elmeszakértő vizsgálja a pátyi horrorház boncnok tulajdonosát.

Kiemelt kép: A BudaPestkörnyéke helyszíni felvétele