Első fokon lezárult K. Zoltán és társainak kerítési ügye a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Hétfőn hirdetett ítéletet az ügyben eljáró bírónő, bűnösnek kimondva K.-t, akit két év börtönbüntetésre ítélt, amit három évre felfüggeszt. Több ismert celebet is meghallgattak az ügyben, például vallomást tett Berki Krisztián első felesége, Hódi Pamela és az RTL-ből ismert Kovács Dóra is. A bíró egy bizonyos V. Tímeáról is beszélt, aki szintén a most elítélt férfin keresztül jutott külföldi munkához.
Dubajozós per
Tizennégy év után lezárult az elsőfokú bírósági eljárás a dubajozós kerítési ügy utolsó vádlottjával, K. Zoltánnal szemben is. A Pesti Központi Kerületi Bíróság két év szabadságvesztésre ítélte a férfit kerítés bűntette miatt, valamint 200 ezer forintos pénzbüntetést is kiszabott. A döntés nem jogerős. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Több celebet is beidéztek
Korábban, többek között a celebeket is kihallgatott a bíróság. Beidézték Hódi Pamelát, Kovács Dórát (Éjjel-nappal Budapest), ők is tanúvallomást tettek. De Kulcsár Edinát is többször meg akarta hallgatni a bíró, de ő a terhességre hivatkozva nem jelent meg személyesen. A bíró az ítélet indoklásában elmondta, hogy több olyan celeb és ismert személyiség is megjelent a bíróságon, aki érthető módon szégyellte a korábbi tevékenységét, és nem akart arról a nyilvánosság, a sajtó előtt beszélni.
Hirdetés
Pénzt kaptak a szórakozásért
A vádbeszéd szerint K. Zoltán feladata volt a lányok irányítása, a repülőjegyek vásárlása, a lányoknak pedig csak egyszer volt alkalmuk sima hoszteszfeladatokat ellátni. Továbbá pénzt kaptak azért, ha röplabdáztak, napoztak vagy a bulikon megjelentek. Az ügyész kiemelte, hogy a fiatal nők kiszolgáltatott helyzetben voltak, viszont könnyű pénzként tekintettek a munkákra, mert derogált nekik elmenni akár bolti eladónak, hogy fenntartsák az általuk elvárt életszínvonalat.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kiközvetített egy nőt
Az ügyész leszögezte, hogy a kerítési ügyben a feladatuk az volt, hogy bizonyítsák, a vádlott kiközvetített egy nőt testi szolgáltatást igénylő férfi számára. Azt viszont nem kell bizonyítani, hogy valóban történt-e nemi aktus a felek között, vagy csak együtt aludtak.
Nehéz volt a bizonyítás
A hatóság emberei csak a lehallgatott beszélgetések alapján tudták követni a cselekményeket, nem lehettek ott a hajókon vagy a szállodákban, hogy tetten érhessék a bűncselekményt. Nehezítette a bizonyítási feladatukat, hogy számos nő végül ténylegesen nemi szolgáltatás nélkül fejezett be egy-egy munkát.
Hazudtak a bíróságon
Hozzátette, hogy számos olyan tanút hallgatott meg a bíróság, aki véleménye szerint elkövette a hamis tanúzás bűntettét, miközben igazmondási kötelezettsége volt, ugyanis nem nézett szembe a testi örömet nyújtó tevékenységeivel, illetve súlyos emlékezetkiesésben szenvedett. Szerinte köztük volt például H. Pamela is.
V. Tímea ügye
A bíró elmondásából kiderült, hogy a tanúk többsége K. Zoltánon keresztül. vállalt munkát külföldön. Azt állították, hogy partikra kellett menniük, és volt, hogy az Egyesült Arab Emirátusokban a hercegek rezidenciáján szálltak meg. A vallomások között több ismert név is felbukkant, köztük V. Tímeáé. A tárgyaláson felolvasott vallomása szerint V. Tímea elmondta, nemi szolgáltatást nem nyújtott, de hoszteszként dolgozott belföldön és külföldön egyaránt. A hétfőn ismertetett lehallgatási anyagokban az áll, hogy V.-nak volt olyan munkája, amiért fizetséget sem kapott. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.