Megkezdte az idei országos szúnyoggyérítési program végrehajtását a program koordinálásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Elsőként a Tisza-tónál és Szolnok térségében irtják a szakemberek a vérszívókat – tájékoztatta az OKF az MTI-t hétfőn.

Hároméves program

Idén befejeződik az a hároméves program, amelynek keretében a csípőszúnyogok legfontosabb élőhelyeit térképezik fel. A katasztrófavédelem által megrendelt felmérés azokra a régiókra, folyók menti térségekre és a nagyobb tavak környezetére terjed ki, ahol rendszeresen jelentős szúnyogártalom alakul ki – tették hozzá. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Környezetbarát biológiai módszer

Azt írták: a katasztrófavédelemnek és a kivitelezést végzőknek is az a célja, hogy a gyérítési technikák között növeljék a környezetbarát biológiai módszer részarányát. A feltérképezésnek, vagyis a tenyészőhelyek ismeretének köszönhetően ugyanis pontosan és hatékonyan alkalmazható az az eljárás, amellyel természetes úton csökkenthető a szúnyoglárvák száma.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csípőszúnyogok

A biológiai szúnyoggyérítés során – folytatják – a szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, így az árvaszúnyogokra is teljesen ártalmatlan.

Elsőként Magyarországon

Elsőként 2020-ban alkalmaztak Magyarországon olyan granulált biológiai készítményt a lárvák gyérítésére, amely a fák lombozatán is képes áthatolni. Ezzel pedig az ártéri erdőkben is lehetővé vált a hatékony biológiai szúnyoggyérítés a levegőből. Az elmúlt évben csaknem négyezer hektáron alkalmazták ezt a technológiát, további tizenhatezer hektárnyi vízfelületen hagyományos, folyékony biológiai készítményt használtak a szúnyoglárvák ellen – ismertették.

Nyomon követés

A tájékoztatás szerint a katasztrófavédelem által megbízott rovarbiológusok március eleje óta nyomon követik a lárvák megjelenését és fejlődését, ez alapján tervezik meg a kezelések menetét. Ugyan a száraz tavasz miatt eddig nem volt szükség beavatkozásra, az elmúlt napokban a Tiszán levonult kisebb árhullám után már kialakultak tenyészőhelyek.

FRISS!

Kétezer hektárnyi vízfelület

Ezért ezeken a területeken indul hétfőn a biológiai szúnyoggyérítés légi biológiai módszerrel, összesen kétezer hektárnyi vízfelületen. A nyílt területekre folyadék formában permetezik a készítményt, míg a növényzettel erősebben fedett területeken granulátumot szórnak ki – tartalmazza a közlemény.

A ház körül

A szúnyoglárvák kifejlődésének megakadályozása érdekében érdemes a ház körüli víztartályokat kiüríteni, illetve a vizet rendszeresen cserélni, ugyanis egy-egy vízzel teli virágcserépben, vödörben, gumiabroncsban, eldugult ereszben százával, akár ezrével fejlődhetnek szúnyogok – hívták fel a figyelmet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels