December 2-án meghalt Máté István, művésznevén Stu33. Máté István volt a REZSÓ Projekt társalapítója is, aminek keretében tavaly október óta csipszeszacskókat vasaltak össze hálózsákokká, hogy így segítsék a hajléktalanokat a téli hidegben. Sokan az Amnesztia zenekar frontemberekét ismerték

Hajléktalanokat segített

„Emberi szemmel nézve felfoghatatlan a veszteség ami minket ért, és betölthetetlennek érezzük az űrt amit itt a Földön hagyott maga után a szerettei körében, és a szolgálatában amit a hajléktalan emberek javára olyan nagy hűséggel és odaadással végzett” – írja közösségi oldalán a Mentés Másként Alapítvány, amelynek alapítója volt Máté István.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Hazahívta magához”

„Ugyanakkor hisszük, és ez vígasztal minket -, hogy Istenünk nem csak hatalmas és mindenható Isten, hanem egyben szerető és bölcs Isten is, aki mindenkor okkal cselekszik dolgokat – így annak is bizonnyal oka van, hogy Stu-t hazahívta magához”.  

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bejelentették a rendőrségen

Máté István, december 2-án szenvedett végzetes balesetet Horvátországban. A rendőrség szombaton este 11-kor kapott bejelentést, hogy Jasenica környékén eltűnt egy külföldi férfi.

A kilátópont alatt találtak rá

Azonnal elkezdték keresni, és végül hajnali 2-kor, a Zrmanja-kanyonban, egy 150 méter magasan található kilátópont alatt találták meg egy 46 éves magyar férfi holttestét.

Túrázni indult

Deák Krisztián, Máté sógora azt írta, hogy a férfi egyedül, autóval indult el a kanyon 150 méteres kilátópontjához, hogy a naplemente közben ott túrázzon le a nagyjából tengerszinten lévő folyóhoz.

Nem vezet út

„A völgybe nem vezet út, technikás-sziklás a terep, ami még szép időben is nehezen járható. Este 10-kor hívott engem Isti húga, hogy még nem ért vissza, akkor úgy döntöttünk, hogy értesíteni kell a hatóságokat” – írta.

Esélye sem volt a túlélésre

A hegyimentők azonnal a helyszínre mentek, és a rendőrség kutyái is részt vettek a keresésben. A terepviszonyok miatt kockázatos ott a mentés, és még a szél is viharos volt. „Végül hajnali 3-kor találták meg, és azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a visszamászás során a felső sziklás részen lezuhant, esélye sem volt a túlélésre.” – írta István sógora.

Búcsúznak a szülők

„Szeretett gyermekünk, sokak kedvence barátja segítője, kiváló énekes dalszerző szöveg író, szombaton dec. 02 án az Ő Mennyei Atyjához költözött. Áldott és csodálatos helyen örvendezve és az Ő Istenét dicsérve zenél tovább” – így búcsúzik fiától Máté István édesapja.

Négy testvére gyászolja

„Itt ahol mi még vagyunk a szívünkbe zárva őrizzük míg meg lesz a nagy találkozás a Mennyben. Négy testvére és mi szülei soha nem feledjük. Mindig nagy örömmel és szeretettel emlékezett meg nekünk a barátairól zenész társairól és a kik segítették őt” – írja a gyászoló édesapa.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Máté István – Forrás: Facebook