Egy 67 éves férfi holttestét találták meg vasárnap, a turisták a Börzsöny egyik patakjában. Az idős embert január vége óta kereste a családja és a rendőrség is.  

Eltűntként keresték a férfit

Eltűntként kereste a családja azt a 67 éves férfit, aki január 31-én  távozott otthonából ismeretlen helyre. Az értelmi fogyatékos férfi gondnokság alatt állt. „Értelmi szintje körülbelül egy gyerekével megfelelő, csak azt a környezetet ismeri ahol él, gondoskodni képtelen magáról, megborotválkozik, megfürdik, de az ételt már úgy kell elé tenni és például boltba sem képes önállóan vásárolni” – írták akkor az eltűnt Lászlóról.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gyógyszerek nélkül távozott

„Emberekkel kommunikál, de ilyenkor mikor a fejébe vesz egy úti célt, akkor csak megy előre, viszont élelem nélkül a hideg időben a gyógyszerei nélkül életveszélybe is kerülhet” – tudatták január végén a férfiról a legfontosabb információkat, amik a tragikus halálesetre is magyarázattal szolgálnak. 

Vizsgálja a rendőrség a halálesetet

A haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja, azaz kizárták az idegenkezűséget és bűncselekményt. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Túrázók találtak rá

Amint arról beszámoltunk, vasárnap kora délután túrázók telefonáltak a 112 segélyhívó számra, hogy a piros kereszt közelében a Kovács patakban egy holttestet találtak. A hívás a Katasztrófavédelem Nógrád megyei ügyeletére érkezett, ahol azonnal riasztották a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálatot. 

Elindult a segítség

A szokolyai bázisról a helyszínre indult két hegyimentő terepjáróval míg egy másik társuk Csóványosról indult gyalog. A helyszínre lettek riasztva a Vámosmikolai önkormányzati tűzoltók, az Országos Mentőszolgálat és a Pest Vármegyei Rendőrség is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Régóta halott volt

A helyszínen egy idősebb férfi holttestét találták meg aki feltehetően már hosszabb ideje elhunyt. A helyszín a szokásos túra útvonalakhoz képest távolabb volt, feltehetően ezért nem vette észre senki korábban. Azok a túrázók, akik vasárnap rátaláltak teljesen véletlenül tévedtek lejjebb a turistaútról.

Nehéz volt megközelíteni a helyszínt

A hegyimentőkön kívül a többi sürgősségi jármű csak a Katalin-forrásig tudott behajtani. Az elmúlt időszak esőzései jelentősen feláztatták a talajt ezért még terepjáróval is körülményes volt a helyszín megközelítése.

A rendőrség vizsgálja a halál körülményeit

A késő estig tartó műveletben a hegyimentők terepjáróval szállították folyamatosan a parkoló és a helyszín között a tűzoltókat, mentősöket, orvosokat, rendőröket és helyszínelőket, valamint a kegyeleti szolgálat munkatársait.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció