A főpolgármester információi szerint járatritkítást tervez az állam a HÉV-vonalakon, mert túl sok az elöregedett szerelvény. Karácsony Gergely szerint ez elfogadhatatlan. Szentendre polgármestere szerint ez újabb csapást jelent a Szentendrén és környékén élők számára. A térség fideszes országgyűlési képviselője, Vitályos Eszter szerint álhír, hogy járatritkítás lenne. Elmagyarázza mi fog történni. Egy biztos: Vitézy Dávid két évvel ezelőtt már bemutatta hogyan modernizálná a HÉV-voanalakat. Ha akkor jól alakulnak a dolgok, talán már a munka is elkezdődhetett volna.

Járatritkítás lesz felújítás helyett?

„A MÁV-HÉV arról tájékoztatta a Fővárost, hogy járműhiány miatt több vonalon ritkítják a menetrendet januártól. Az elöregedő járművek miatt ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy nem következnek újabb ritkítások, pedig már a mostani is sokaknak fog fájni.” – írja a főpolgármester a közösségi oldalán, majd így folytatja: “Annyira nem bírja működtetni az állam a HÉV-eket, hogy járatritkítást terveznek több vonalon januártól. Ez elfogadhatatlan. A HÉV vonalak működtetését még Tarlós Istvánék passzolták le az államnak. Ígértek azóta mindent: új járműveket, felújítást, de ebből semmi nem lett.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Felújításra lenne szükség

A naponta 116 ezer utast szállító, és ezzel a legforgalmasabb elővárosi vonalként működő szentendrei HÉV-en, és a naponta 27 ezer utast szállító ráckevei HÉV-en járatritkítás helyett új járművekre, felújításokra lenne szükség Karácsony Gergely szerint. “A kormány nem szórakozhat Budapest és az agglomeráció közlekedésével. Mielőbb tisztán kellene látni, hogy mikor, és milyen forrásokból történhet meg a HÉV-vonalak felújítása – és hogy addig mire számíthatnak az utasok.” – szögezte le a főpolgármester.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csapás lenne Szentendrére

A főpolgármester járatritkításról szóló bejelentésére Szentendre ellenzéki polgármestere, Fülöp Zsolt úgy reagált, hogy az újabb csapást jelent a Szentendrén és környékén élők számára. A polgármester bizonyára az újabb csapás alatt azt értette, hogy a választási kampányban megígért 11-es út felújítását a választások után végül törölte a kormány, nem lett belőle semmi. Talán majd a következő választások előtt ismét kampánytéma lehet belőle.

Politika hangulatkeltés

A szentendrei HÉV-vonalon történő járatritkítást Vitályos Eszter a térség fideszes országgyűlési képviselője cáfolta. Cikkünk megjelenése előtt nem sokkal arról számolt be a közösségi oldalán, hogy az egész csupán álhír és az ellenzéki polgármesterek politikai hangulatkeltésre használják fel a menetrend változását. Ezután Vitályos elmagyarázta miről van szó:

Szentendrei és a ráckevei HÉV-vonalakat érinti

A menetrend a H5-ös szentendrei és a H6-os, ráckevei HÉV egyes járatait érintő, januártól életbelépő, kismértékű változtatásokkal biztosítható a következő időszakban is. A H5 HÉV esetben a változás azt jelenti, hogy több járat lesz a csúcsidőben, de ritkább követés lesz csúcsidőn kívül. A szentendrei HÉV-et illetően az összkép az utasok számára kedvező, hiszen a követési távolság növelése a csúcsidőn kívül nemcsak az eddig tapasztalt utasigényekhez alkalmazkodik: az indulási időpontok újragondolt elosztása lehetővé teszi azt is, hogy a 8:00-9:00 közötti időszakban még emeljük is a követési gyakoriságot, azaz sűrűbben járjanak a HÉV-ek. A fenti intézkedésekkel biztosítható, hogy az idei évben további változtatás nélkül legyen fenntartható a HÉV-szolgáltatás megszokott volumene és alapvető menetrendi kínálata.” – írja Vitályos Eszter.

Közkedvelt téma

A HÉV-vonalak felújítása közkedvelt téma volt az elmúlt években. Szintet nem volt olyan kormánypárti politikus, aki ne ígért volna új szerelvényeket, új és meghosszabbított vonalakat, felújított állomásokat, rövidebb menetidőt. Karácsony Gergely posztja alatt valaki az írja: “De jó ,hogy olyanok irogatnak a Hévről akik nem is utaznak rajta. A Ráckevi hév szerelvényei 1970 -71 es gyártásuak, tehát már Demszkynek is cserélni vagy felújitani kellett volna azokat. A rendszerváltás előtt 10 percenként indult hév Közvágóhidról. A Demszky alatt 50 perc lett. A Tarlós alatt ez megváltozott sűritették a járatokat.”

„Szar ahogy van”

Egy másik hozzászóló így reagált erre: “Nem krva mindegy, hogy mi volt 30 évvel ezelőtt? Most az van, hogy úgy szar ahogy van és megfejelik még egy ritkítással. Legalább tervek lennének, de még azok sincsenek.”

Vitézy nyomta a HÉV-fejlesztéseket

A HÉV vonalak legnagyobb szabású fejlesztését Vitézy Dávid jelentette be, amikor még a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója volt. Két évvel ezelőtt interjút adott a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak, akkor, 2022. januárjában így fogalmazott: “A H5-ös, szentendrei HÉV-vonal műszaki tartalmát részletesen ismertettük az elmúlt hetekben több helyen. Szentendrén bemutattam az új végállomás terveit Vitályos Eszterrel, volt egy lakossági fórum a budapesti szakaszról. Tavaszra készülnek el a tervek, és haladunk előre. Számolunk azzal, hogy az esztergomi vasútvonalról is behozzunk két vonatot óránként a Batthyány térre ennek a projektnek az első ütemében, a hév teljes felújítása és akadálymentesítése mellett. Remélem, ez sikerül. A tervek jövőre elkészülnek és ráfordulunk az építkezésre.”

Vitézy is indulna a Városházáért?

Vitézy Dávid, aki valóban szívén viselte Budapest és környékének közlekedését, nem sokkal az interjú után közeledésért felelős államtitkár lett, majd Lázár János kormányba történő visszatérésével lemondott. Azóta azt rebesgetik ő lehet a Fidesz hallgatólagos támogatásával az LMP főpolgármester-jelöltje 2024-ben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: H5-ös HÉV – Forrás: Facebook/Fülöp Zsolt polgármester (Bellai László – Szentendre.hu)