A Magyarországot érintő vírusveszély idején is lehet számítani a polgárőrökre, hiszen országszerte akciócsoportokat hoztak létre annak érdekében, hogy önkéntes munkájukkal segítsenek a lakosság terhein. A 13. kerületben még az autók fertőtlenítésében is ingyen segítenek.

Az Országos Polgárőr Szövetség a koronavírus megjelenése kapcsán több körlevelet is intézett a polgárőr egyesületekhez, amelyben elsők között felhívta a figyelmet a vírusfertőzés megelőzésének fontosságára, módszereire.

Túrós András, a szövetség elnöke kérte az egyesületeket, hogy most, amikor az országot ilyen súlyos veszély fenyegeti, a polgárőrök legyenek ott és megerősített szolgálatok keretében segítsék embertársaikat. A polgárőrök megkezdték munkájukat, ahol a szokásos feladatok mellett a karitatív tevékenységek kerültek most előtérbe.

„Már két hete járjuk a 13. kerületet és próbálunk mindenkinek segítséget nyújtani, aki igényli. Olyan sokan élnek a lehetőséggel, hogy már egy regisztrációs adatlapot is be kellett vezetni, hogy számon tudjuk tartani a kéréseket” – mondta Montskó László polgárőr, a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület tagja.

„Elsősorban az idős lakosok kérik, hogy a legyünk a segítségükre, hiszen nem szeretnének elmenni otthonról, felelősségteljesen nem akarják megkockáztatni, hogy esetleges vírusfertőzésnek tegyék ki magukat. Élelmiszerek beszerzése, gyógyszerek kiváltása az elsőszámú igény. Heti szinten több, mint negyven embert kell ellátnunk” – tette hozzá Montskó László

A polgárőrök minden alkalommal az alapvető védőfelszerelésekben indulnak el szolgálati útjukra, azaz arcmaszkban és gumikesztyűben, ezzel is védve saját és mások egészségét. Emellett nagy mennyiségben vásárolnak saját forrásokból fertőtlenítőszert, amellyel biztosítják az esetleges vírusfertőzés terjedését.

A Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület tagjai vásároltak egy ózonos gépkocsi fertőtlenítő berendezést is, amelynek segítségével a járművüket minden szolgálat után fertőtlenítik. Ezt a lehetőséget a Budapesti Polgárőrség, illetve polgárőrök részére, továbbá a 13. kerület lakosainak is biztosítják, így aki kéri, az elviheti és fertőtlenítheti az autóját térítés nélkül, ingyen.

Polgárőrök segítenek a bevásárlásban a 13. kerületben – Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Pomázon is sokat segítenek

Az agglomerációban, Pomázon szintén aktív polgárőr élet zajlik a vírusveszély megjelenése óta. A helyi egyesület szintén gyógyszer és élelmiszer bevásárlással segíti a rászorulókat, elsősorban az idős, egyedül élő embereket, illetve külön programot indítottak a hajléktalan személyek megsegítésére is – írja az opsz.hu portál.

„Kell a figyelem, hiszen a napokban megjelentek a házalók. Egy idős házaspár nyugdíjára pályáztak, de szerencsére időben kértek tőlünk segítséget, így azonnal jelzéssel tudtam élni a rendőrség felé” – mesélte a történetet Verebes Istvánné, a pomázi polgárőrség vezetője.

„Természetesen emellett folyamatosan adunk közterületi szolgálatot, amelyhez a szükséges védőfelszereléseket – maszk, kesztyű, fertőtlenítőszer – beszereztük. Nagy segítség, hogy sikerült egy forrást találnunk, ahonnan többször használatos védőmaszkokat tudunk vásárolni.

Emellett a hajléktalanokra is kiemelt figyelmet fordítunk, számukra tartós élelmiszereket vásároltunk és azt osztottuk szét közöttük, illetve folyamatosan figyelemmel vagyunk rájuk. A rendőrséggel példás az együttműködés, minden jelzésre azonnal reagálnak” – tette hozzá a vezető, aki elmondta, a szolgálatadás alól minden olyan polgárőrt felmentettek, aki a veszélyeztetett idősebb korcsoportba tartozik, illetve az egészségügyben dolgozókat az amúgy is nagy leterheltség miatt.

Kiemelt kép: 2020. március 23-án védőmaszkot és gumikesztyűt viselő polgárőrök élelmiszert szállítanak ki egy idős hölgynek a 13. kerületben – Fotó: MTI/Balogh Zoltán