Egy háromfős társaság tavaly szeptember 19-én 21 óra körül a Gellért-hegyen megfenyegetett négy fiút, és értékeik átadására szólították fel őket. Az egyik elkövető a nyomaték kedvéért egy valódinak tűnő pisztolyt is elővett a zsebéből. Az ügyészség most börtönt kért rájuk.

Pénzt akartak szerezni

A vádirat szerint a vádlottak 2021. szeptember 19-én elhatározták, hogy erőszakos úton szereznek majd pénzt, melynek érdekében magukhoz vettek egy, valódi fegyvernek látszó, játékpisztolyt. Az esti órákban a 11. kerületbe, egy Gellért-hegyi játszótérhez mentek, ahol az arcukat maszkokkal, sapkával és napszemüveggel eltakarva, megszólítottak négy kiskorú fiút. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Cigit kértek tőlük

Először megkérdezték a kisfiúkat, van-e valami problémájuk, majd azt, hogy van-e cigarettájuk. Miután a gyerekek mindkét kérdésre nemmel válaszoltak, a kamaszok körbeállták őket, így a menekülési útjukat elzárták. Ezután a 17 éves fiú elővette a játékpisztolyt, amelyet jól látható módon csőre húzott, majd felszólította a kisfiúkat, hogy álljanak sorba és pakolják ki az értékeiket. Az ügyészség szerint a vádlottak fellépése és a valódinak tűnő fegyverrel való fenyegetés a kiskorúakra bénítólag hatott.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Elvették a mobiltelefont

A négy fiú ennek hatására mobiltelefonokat és fülhallgatókat adott át a támadóknak. A vádlottak csak az egyik sértett – mintegy 100.000 Ft értékű – mobiltelefonját tartották értékesnek, ezért azt eltették, a többi értéket pedig visszaadták.

Fegyvert tartott rá

Ezt követően a 17 éves támadó a telefon kódját követelte, majd a kezében lévő pisztolyt a fiú homlokához tette és megfenyegette őket azzal, hogy ha feljelentést tesznek a rendőrségen, azt nagyon megbánják. A vádlottak ezután elhagyták a helyszínt.

Vádemelést tett az ügyészség

A Budapesti 1. és 12. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege az elkövetőket 4 rendbeli fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntettével vádolja, amely három sértett esetében kísérleti szakban maradt.

Börtönt kérnek rájuk

Az ügyészség az elkövetéskor 18. életévét már betöltött vádlott vonatkozásában fegyházbüntetést, 17 éves – korábban már büntetett – társával szemben pedig fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztést indítványoz. Az elkövetéskor még csak 14 éves társukkal szemben javítóintézeti nevelés kiszabására irányul az ügyészi indítvány.

Fiatalok raboltak a 11. kerületben

Korábban a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt róla, hogy még 2019-ben öt tizenéves fiatal fegyveres rablásokat követett el a Gellért-hegyen és Újbudán. A tettesek gázpisztollyal raboltak többször a 11. kerületben.

Nyolcszor raboltak

Összesen nyolc rablást írnak a fiatalokból álló ötfős társaság számlájára a budapesti rendőrök. A galeri tagjai különböző felállásokban vettek részt a bűncselekményekben; volt, hogy ketten-hárman, de előfordult, hogy mindannyian jelen voltak az elkövetésnél.

Fiatalokat raboltak ki

A banda a Gellért-hegyen, illetve a Feneketlen-tónál szemelt ki többnyire fiatalokat. A tettesek arcukat eltakarva, gáz- és riasztófegyverrel fenyegetőzve vették el áldozataik pénzét és más értékeit. A bűncselekmények során senki sem sérült meg.

Jómódú szülők gyermekei raboltak

A nyomozás során kiderült, hogy az öt fiatal srác néhány hónapja ismeri egymást. Ketten általános iskolába, egy fiú középiskolába, kettő pedig gimnáziumba jár. A gimnazisták közül az egyik fiatal egyházi iskola tanulója. A fiúk kivétel nélkül rendezett körülmények között élnek, a szüleik dolgoznak, például egyikük édesapja ismert sebész egy fővárosi kórházban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció