Lapinformációk szerint nagyobb a baj, mint azt előzetesen gondolták: a drog hatása alatt maga ellen fordulhatott a sztár, akit a napokban szállítottak kórházba. A szemtanúk korábban elmondták: tele volt a ház rendőrökkel, mindenki azt hitte, hogy a fiatal énekesnő meghalt, de valaki látta, hogy a mentők elvitték. Nem sokkal később kiderült drog van a dologban.

Tele volt a ház rendőrökkel

A rendőrök célirányosan a másodikra mentek, ahol a híresség lakik. „Itt lakik a házunkban. Reggel 8-tól tele volt a ház rendőrökkel, 10-12 minimum és a nyomozók. Mondjuk mindenki azt hitte, hogy elpatkolt, végül a szomszéd látta, hogy mentővel elvitték” – tudtuk meg az egyik szomszédtól. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

„Mindenki levágta, hogy drog van a dologban”

„Érdekes, mert ajtót nyitott, azt hittük, elájult, de nem. Aztán mindenki levágta, hogy drog van a dologban, mikor rendőrkutyát hoztak fel, és a nyomozók az egész lakást ecsetelték” – tette hozzá a ház egyik lakója.

Nem ez volt az első balhéja

„Durva volt az egész, gondoltuk is, hogy ki fog pukkanni a lufi, mert nem ez volt az első balhéja, vitte már el mentő máskor is, de rendőrök akkor nem voltak. Ez a mostani nagy cirkusz volt, azt hittük ezt nem lehet eltussolni, de azóta sem jelent meg a neve sehol – mondta az egyik szomszéd a Bors cikkében.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kábult állapotban

A híresség erősen kábult állapotban került kórházba, ahol azonnali ellátásban részesült. Ezt követően toxikológiai vizsgálatnak vetették alá, ami kokaint mutatott ki a szervezetében.

Maga ellen fordult?

Lapinformációk szerint a drog hatása alatt maga ellen fordulhatott a sztár, akit a napokban szállítottak kórházba, ezért kellett a sérüléseit is ellátni. Mindkét kezén mély vágásokat ejtett, emiatt már a lakásban sürgős ellátásban részesült.

Vér a fürdőszobában

A lap úgy tudja: a kiérkező rendőrök jelentős mennyiségű vért találtak a kád előtt a fürdőszobában. A mentőket az énekesnő menedzsere értesíthette, akik szerencsére időben kiértek a helyszínre. Más információk szerint az énekesnő bérli a lakást, és a tulajdonosa napok óta nem tudta őt elérni. Személyesen is megkereste, ám nem nyitott neki ajtót, de amikor felhívta, hallotta, hogy bent csörög a telefonja.

Azt hitték, tragédia történt

„A párom azzal ébresztett, hogy most jön a földszintről, szerinte a házban lakó énekesnő meghalt, mert iszonyatos rendőri jelenlét van a házban és a mentő is itt van”  – mondta a neve elhallgatását kérő egyik szemtanú.

Ki lehet a híresség?

Természetesen folyamatosan megy a találgatás arról, ki lehet az a híresség, akit bevittek a kórházba. Sokan úgy gondolják, hogy az X-Faktor című tehetségkutató egyik felfedezettjéről lehet szó.  

Személyiségi jogok

A nevet a személyiségi jogok miatt nem hozhatják nyilvánosságra, de borítékolható, hogy nem sokáig marad titokban, ki az érintett és pontosan mi történt vele. A lap szerint „a híresség dalaiban is egyre hangsúlyosabban kapnak szerepet a lelki problémák, a kórházi környezet, a világgal való állandó hadakozás”.

Eljárás indult

Az ügyben a 13. kerületi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása gyanújával indított eljárást. Kihallgatás, vélhetően az énekesnő állapota miatt, még nem történt. A nő sérüléseivel összefüggésben nem merült fel bűncselekmény gyanúja a rendőrség tájékoztatása szerint. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: archív