Szombaton, évértékelő beszédében jelentett be Orbán Viktor, hogy a nyugdíjasok számára a zöldségek, a gyümölcsök és a tejtermékek esetén az év második felében, egy bizonyos havi összeg erejéig, vissza fogják téríteni az áfát. 

Megszólalt Nagy Márton

Az idei az áttörés éve lesz, legalább nyolc olyan tényező van, köztük a foglalkoztatás, amiből látják, hogy fordul a gazdaság – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) vállalatokat díjazó ünnepségén szombat este Budapesten, ahol részletek is elárult a miniszterelnök bejelentéseiből. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Megszorongatják a kereskedőket 

Nagy Márton elismerte, hogy decemberben, januárban és februárban is, “az infláció visszakúszott”. Az élelmiszerinflációban veszélyeket látnak, ezért a kiskereskedelmi cégekkel elkezdtek egy párbeszédet, ezáltal remélhetőleg a következő két hétben egyezségre jutnak, hogyan tudják az élelmiszerinflációt leszorítani, illetve megállítani. Amennyiben ez nem sikerül, akkor hatósági árak lesznek, ráadásul az alapvető élelmiszereknél alkalmazott hatósági árak mellett a kiegészítő termékeknél profit marzs vagy marzs korlátozás lesz, ami azt jelenti, hogy „senki nem tud keresztárazni”. 

Hirdetés

 

 

 

A nyugdíjakkal együtt jön az ÁFA

Nagy Márton megerősítette, hogy a nyugdíjasok október 1-től áfa visszatérítést fognak kapni, így a zöldség, gyümölcs, és a tej termékek esetén a vásárlást követően 30 nap után a nyugdíjakkal együtt visszakapják ezen termékek áfa tartalmát egy maximális összegig.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A családanyák adócsökkentése 

Az adócsökkentéssel kapcsolatban a csúcsminiszter azt mondta, hogy családok szja-ja csökkenne, nem is akárhogy, 15 százalékról nullára. Ebbe a témakörbe tartozó intézkedések közül említette, hogy október 1-től indul a háromgyermekes anyák szja-mentessége, ami 250 ezer anyát és családot érint, a költségvetésnek pedig évente 170 milliárd forintjába fog kerülni. 

Megerősítik a családpolitikát 

Nagy Márton azt mondta, hogy a négy gyermekes anyák szja-kedvezménye fennmarad, erre a 70 ezer családot érintő intézkedésre évi 50 milliárd forintot költenek. Új elemként Orbán Viktor bejelentette, hogy a csed és a gyed teljes szja-mentes lesz. Nagy Márton ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a következő években 30-40 ezer anyát fog érinteni, többletköltsége pedig évi 10 milliárd forint. A miniszter az adócsökkentések kapcsán jelezte, ezen intézkedésekkel a következő években megerősítik a családpolitikát. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció