Vasárnapi Facebook-posztjában a miniszter azt írta, a cél nem egyszerűen az, hogy több műtétet végezzenek el, hanem az, hogy jobban kihasználják a rendelkezésre álló műtéti kapacitásokat, és az egészségügyi dolgozókat is közvetlenül érdekeltté tegyék ebben.

Elindítják a programot 

Magyar Péter szombaton, az országjárásának szolnoki állomásán jelentette be, hogy a Tisza-kormány tízmilliárd forintos várólista-csökkentési programot fogadott el, amit még idén elindítanak. Elsőként azokon a területeken csökkentenék a várakozási időt, ahol a leghosszabbak a várólisták, így például a csípő- és térdprotézis-, valamint a szürkehályog-műtéteknél. A miniszterelnök azt mondta, legkésőbb január elsejére már látható hatást várnak el a programtól. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Hétvégén is műtenének 

Hegedűs Zsolt vasárnapi Facebook bejegyzésében további részleteket árult el a programról. Az egészségügyi miniszter szerint elsősorban a normál műszak utáni délutáni időszakban, illetve ahol erre van szakmai és dolgozói kapacitás, hétvégén szeretnénk további műtéteket végezni.

Több műtét, több pénz

Hegedűs Zsolt azt írta, ehhez pozitív finanszírozási ösztönzőt vezetnek be. Ennek jelentős részét azok az ellátó csapatok, orvosok, szakdolgozók és osztályokon dolgozók kapják majd, akik a többletteljesítményt ténylegesen lehetővé teszik. „Az ösztönzők egy részét szakmai minőségi mutatókhoz, a betegek által jelzett eredményekhez, valamint a betegélményhez és betegelégedettséghez is kötjük. Vagyis nem az a kérdés csak, hogy hány beteget operáltunk meg, hanem az is, hogy milyen eredménnyel”. 


A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdetőink tudják, hogy helyben reklámozni a leghatékonyabb. Részletek itt! 


 

Külföldi szakemberek is érkeznek 

Várakozása szerint a finanszírozás ösztönözni fogja a bizonyítottan jó szakmai gyakorlatot, az eredményességet és a hatékony betegutakat. A kormány a Semmelweis Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen további kapacitások kiépítésén dolgoznak, és külföldi szakemberek is csatlakoznak a programhoz. „Mérni fogjuk a műtők kihasználtságát, a tényleges műtéti időt, a műtétek közötti betegcsere idejét és a teljes folyamat hatékonyságát is. Egy műtő rendkívül drága infrastruktúra: ha üresen áll, az elvesztegetett kapacitást jelent”.

Problématérkép 

A miniszter szerint minden kórháznál külön problématérképet készítenek, és az adott intézmény szűk keresztmetszeteire keresnek megoldást. „A cél az, hogy a biztonság és a minőség megtartása mellett hétről hétre, hónapról hónapra emelkedhessen az elvégzett műtétek száma. És van még egy fontos célunk: a betegek egyre több, érthető és összehasonlítható információt kapjanak az egyes intézmények teljesítményéről, minőségéről és eredményeiről. Így valódi információk alapján tudjanak dönteni arról, hogy melyik kórházat választják”.

A túlsúlyosokat is megműtik

Arról is beszámolt, hogy mindeközben tisztítják a várólistákat is, hogy pontosan lássák, kik azok a betegek, akik ténylegesen műtétre várnak. „Felülvizsgálat alatt van a 2025 áprilisában bevezetett ortopédiai várólista-protokoll is. A 35 feletti BMI-hez kapcsolódó automatikus ideiglenes korlátozás helyett az egyéni betegkockázaton, a szakmai mérlegelésen és a kezelőcsapat döntésén alapuló megközelítést fogunk alkalmazni” – írta. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció