A kormány megvizsgálta a lehetőségeket és döntött a ferihegyi repülőtérre vezető gyorsvasút építéséről, amelynek másik végállomása a Nyugati Pályaudvaron lenne. Emellett egy új cargo, vagyis áruforgalmi repülőteret is építenek – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden. Az Orbán-kormány legutóbbi 15 éve alatt szinte kétévente bejelentették, hogy megépül a ferihegyi gyorsvasút, de eddig egy kapavágás sem történt. Talán majd most?

1 milliárd euró

A kormány a múlt héten döntött egy új gyorsvasúti kapcsolat kiépítéséről a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Nyugati pályaudvar között 1 milliárd euróból, továbbá másik 1 milliárdból egy új cargo repülőtéret építenének – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az MTI szerint. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Strigulázni kellene Nagy Márton bejelentéseit

Legutóbb Nagy Márton minisztertársa, Lázár János arról beszélt egy eseményen, hogy el kell kezdenie striguláznia, hogy Nagy Márton bejelentései közül mi valósul meg és mi nem. Ezzel a kritikával vélhetően arra célzott Lázár, hogy Nagy Márton bejelentéseiből általában nem lesz semmi. Úgy tűnik ez már egy kormánytagnak is feltűnt.

 

 

Közvetlen kapcsolat

A ferihegyi repülőtér utasforgalma tavaly 17,6 millió fő volt, ami meghaladta a korábbi, koronavírus-járvány előtti rekordot. A forgalom az elmúlt években átlagosan 14 százalékkal bővült, és az idei év első négy havi adatai alapján tovább nőhet. 2030-ra az utasforgalom meghaladhatja a 20 milliót, míg 2040-re a 35 milliót. “Ilyen nagyságú utasforgalom mellett szükséges közvetlen kapcsolat kialakítása” – mondta Nagy Márton.

Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nincs rá pénz

Az új szárnyvonal valahol Kőbánya-Kispestnél csatlakozik majd a meglévő vasúti rendszerhez. Elhangzott, hogy egyelőre a vasútfejlesztésre nincs költségvetési forrás, azt a koncesszor, befektetők bevonásával fogja megvalósítani. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy az előkészületeket egy kormányhatározatban is hamarosan rögzítik. 

Kötöttpályás elérés

A tárcavezető szerint a beruházás célja, hogy a repülőtér forgalmát vasúti összeköttetéssel támogassák, mivel a nemzetközi példák egyértelműen azt mutatják, hogy a jelentős utasforgalmat lebonyolító repülőtereknél elengedhetetlen a kötöttpályás elérés. 

Részletek később

A miniszter hangsúlyozta, hogy ez a fejlesztés nemcsak az utasforgalom gyorsítását szolgálja, hanem a légiközlekedési fogyasztóvédelem és a forgalmi kapacitások bővítése szempontjából is kiemelt jelentőségű. Elmondása szerint a beruházás részleteiről – például a mikrokoncesszióról és a pontos nyomvonalról – később adnak tájékoztatást. 

Csak bejelentette, semmi több

Most elsősorban a projekt elindításáról és az előkészítési szakasz megkezdéséről kívánt információt adni. Hozzátette: Magyarország mind hazai, mind nemzetközi szinten beruházóként jelenik meg a fejlesztésben. A Portfolio kérdésére a miniszter elmondta, hogy egyelőre még tervezik, hogy a reptéren belül hol lehet a vonatállomás, de erősen vizsgálják, hogy a föld alatt legyen a vasúti terminál. Ez a helytakarékosság miatt is fontos. 

Három év

A sokmindent bejelentő miniszter szerint az előkészületekre másfél év kell, aztán az építkezésre szintén, tehát legkorábban három év múlva utazhatunk a ferihegyi gyorsvasúttal – már ha lesz egyáltalán bármi is az ismét bejelentett projektből. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter – A fotó illusztráció, Adobe AI mesterséges intelligencia felhasználásával készült.