A Pest vármegyei település első embere, Pásztor Béla nem egészségügyi okok miatt döntött a lemondás mellett, hanem azért, mert nemsokára betölti 85. életévét és nem szeretné, hogy önmaga és a város számára méltatlan helyzet álljon elő.

Hosszú ideje készült rá

A polgármester egy ideje már készült erre, de nem beszélt róla senkinek. Pásztor Béla a döntését a február 21-i testületi ülésen jelenti majd be, és a polgármesteri székből február 28-án távozik, éppen aznap, amikor betölti a 85-öt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Jöjjenek a fiatalok!

Az önkormányzatot azonban nem hagyja el véglegesen, és ha a város következő vezetése számít a tapasztalataira, tanácsaira, akkor a rendelkezésükre fog állni amíg csak él. Ugyanakkor most úgy érzi, jöjjenek a fiatalok.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nyugalmi állapot

A váltást megkönnyíti, hogy a városban a nagyberuházások befejeződtek, így egyfajta „nyugalmi állapot” állt elő, írta összeállításában a Blikk.

58 éve a város szolgálatában

A felvidéki születésű Pásztor Bélát még 1965. szeptember 1-jén választották meg Veresegyház tanácselnökének, előtte pedig a helyi művelődési ház igazgatója volt. Pásztor Béla annak ellenére lehetett a Pest vármegyei település tanácselnöke, hogy soha nem volt az állampárt tagja. Ennek ellenére ezt a tisztséget 1990. október 12-ig betöltötte.

Minden választást megnyert

1990-ben a város polgármesterévé választották. Azóta mind a mai napig a város élén áll, hiszen 1990 óta eddig minden önkormányzati voksoláson bizalmat szavaztak neki a választók, rendre nagy fölénnyel nyert.

Rekorder

Polgármesteri ideje rekordnak számít Magyarországon, ilyen hosszú ideig még senki nem vezetett egy települést az országban. Tanácselnökként, polgármesterként eddig közel 58 évet töltött Veresegyház élén.

„Nem illik tovább csinálni”

„Hó végén leszek 85… ezt nem illik tovább csinálni. Jöjjenek a fiatalok. Én elvégeztem a dolgomat, 58 évig. Még nem mondom, hogy annyira sérült vagyok, hogy nem tudom tovább csinálni, de nem illik már… jöjjenek a fiatalok” – szögezte le Pásztor Béla a Blikknek.

Kiválasztotta az utódot

A leköszönő városvezető hozzátette: már az utódját is kiválasztotta. „Megvan az a kolléga, akit alkalmasnak tartok a feladatra, több mint egy éve együtt dolgozunk… vagy már több is” – mondta.

Időközi választást tartanak

Ha Pásztor Béla valóban bejelenti lemondását, akkor a Pest vármegyei településen még tavasszal időközi polgármester-választást tartanak majd. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Pásztor Béla. Fotó: MTI