Már hetek óta pletykálnak róla, hogy Majka végre feleségül veszi párját, két gyermekének édesanyját, Hajnit, ám az esküvő részleteiről egészen eddig semmit sem lehetett tudni. Mostanra azonban napvilágot néhány információ, melynek tanúsága szerint a háromnapos lakodalom ezen a hétvégén lesz, egy vidéki birtokon.

Hajni választotta ki a helyszínt

A Bors az esküvő kapcsán azt írja, hogy minden Hajni vágyai és elképzelései szerint került megszervezésre, mint írják az eseményt már az év elején elkezdték szervezni, ám járványhelyzet miatt halasztották, a járvány miatt pedig az utolsó pillanatig kétséges volt egyáltalán az is, hogy a nyár végére halasztott álom lagzit meg tudják-e tartani, úgy ahogyan azt elképzelték. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kíváncsi szemek elől elzárt terület

A lap információi szerint azonban a szervezés a megfelelő ütemben halad, a páros pedig egy híres vidéki borászat 100 hektáros, a kíváncsi szemek elől elzárt birtokán mondja majd ki a boldogító igent.

Hoppá! Magyarország 15. legolvasottabb weboldala lett a BudaPestkörnyéke.hu. Az auditált DKT/Gemius mérés szerint pedig a 11. legnépszerűbb hírportál lett az országban. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

 

10 éve vannak együtt

A kétgyermekes pár egyébként már tíz éve van együtt, nyolc éve pedig jegyben járnak. Kapcsolatukról Majka még 2012-ben azt mondta a Blikknek: „Nagyon egyszerű ez a dolog, hiszen Hajninak szülinapja volt, és én nem tudtam mit kitalálni, gondoltam, örülne, ha megkérném a kezét! Komolyra fordítva a szót, tényleg így volt! – viccelődött az ifjú vőlegény, aki elárulta: régóta érett már benne a gondolat. 

Már egy ideje érett bennük a gondolat

“Amióta megszületett a gyerekünk, gondolkozunk rajta, hogyan kéne megoldani, hogy mindenkinek jó legyen. Régebben nem volt fontos számomra az esküvő, de ez idő alatt átalakultak bennem a dolgok. Szeretném, ha Hajni az én feleségem lenne.

Gyűjtötte a pénzt

“Fél éven belül biztos nem állunk még oltár elé, mert nincs szabad szombatom. Addig is gyűjtöm a pénzt az esküvőre” – mesélte akkor nevetve a lapnak a rapper.

Éveket vártak

Vagyis azt már akkor lehetett tudni, hogy azonnal biztosan nem lesz esküvő, ám azt talán senki nem gondolta volna, hogy az álompár ennyit vár a nagy eseménnyel. Azonban most mindketten úgy látták, hogy eljött az idő.

Szállást is biztosítanak

A Bors azt írja, hogy a zárt területre, ami egy völgyben van, egyetlen út vezet be. Szállást is biztosítanak a vendégeknek, s több étterem és bár gondoskodik az ellátásról.

Háromnapos mulatság

A háromnaposra tervezett lagzin számos közéleti szereplő, tévés, zenész, színész felbukkanása is lehetségest, hiszen számtalan név szerepel a meghívottak listáján, ám a részletek szuper titkosak. A Bors továbbá azt írja, hogy Hajni nagyon komoly diétába kezdett a nap nagy előtt, a helyszínt, a tortát és minden apró részletet pedig ő álmodott meg. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Majka és Hajni – Forrás: TV2