Székkel és ököllel esett a tanárnőjének egy kilencedikes diák Szolnokon. A pedagógus nyolc napon túl gyógyuló, törésekkel és zúzódásokkal járó sérüléseket szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt állatja bíróság elé a 17 éves fiút.

Töri óra volt

A 38 éves tanárnő a 9. osztályosoknak tartott történelem órát. Az egyik diák előzetes engedély nélkül kiment a mosdóba, majd, amikor pár perc múlva visszatért, leült a tanári asztallal egy vonalban lévő utolsó padba a pedagógus mellé. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Káromkodott a tanárnővel

A tanárnő ekkor közölte vele, hogy ki kellett volna kéredzkednie, melyet a tanuló megértett, és közölte, hogy legközelebb engedélyt kérve megy ki a mosdóba. Ezt követően a tanárnő a fiúhoz fordult, kérve tőle, hogy folytassák a megkezdett feladatot, mire az elkövető azt mondta neki, hogy „Kurvára irritáló vagy!”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kiküldte az óráról

A fiú, a pedagógus kérdésére megismételte, miszerint „Irritáló vagy és megöllek!”. A pedagógus ezt követően kiküldte a diákot a tanteremből.

Megütötte a tanárnőt

A 17 éves fiú ekkor felvette az általa használt széket, majd a feje felé emelve elindult vele a tanári asztal mellett álló áldozatához, és megütötte vele. A pedagógus védekezésül felemelte a kezét, így az ütés a karját találta el.

A folyosón is ütötte, verte

A diák ekkor a széket két kézzel fogva még többször lesújtott a nőre, akinek a fejét és a karját érték az ütések. A tanárnő kihátrált a tanteremből, azonban a fiú követte őt a folyosóra, és ököllel többször is arcon ütötte őt. A tanárnő végül a tanári szobába menekült, ahová a fiatal már nem követte őt.

Felfüggesztettet kér az ügyészség

A pedagógus zúzódásokkal és törésekkel járó, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a bűnügyi felügyeletben lévő elkövetőre azzal, hogy rendeljenek ki mellé pártfogót, és szorongást, agressziót kezelő pszichoterápián is vegyen részt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció